Rusnok gyors kinevezésével a cseh kormány a Mertlík távozása nyomán fellángolt piaci félelmeket szeretné csillapítani, amelyek szerint veszélybe kerülhet a nagy állami vállalatok privatizációjának folyamata -- írja a Reuters. Mertlík lemondása az 1998 óta hivatalban lévő kormány egyik legsúlyosabb válságává terebélyesedett, miután a pénzügyminiszter után a privatizációért felelős két kulcsembere, Jan Mladek miniszterhelyettes és Jirí Havel, a privatizációs ügynökség vezetője is megvált hivatalától.
Havel köztársasági elnök sajnálkozását fejezte ki Mertlík lemondása kapcsán, hangsúlyozva, hogy szerinte ő a megfelelő ember volt a megfelelő helyen. Hozzátette azonban, hogy megérti távozásának indokait. Zeman kormányfő egyelőre nem jelölt új személyt a miniszterelnök-helyettesi pozíció betöltésére, e posztot eddig szintén Mertlík birtokolta.
A távozó miniszter az államigazgatáshoz is értő kitűnő közgazdaszként és szakértőként méltatta utódát, akinél megfelelőbb jelöltet szerinte nem is lehetett volna találni. A 40 éves Rusnok, aki pályáját a nyolcvanas években az állami tervhivatalnál kezdte, a rendszerváltás után a legbefolyásosabb cseh szakszervezet közgazdasági részlegét vezette, egészen 1998-as miniszterhelyettesi kinevezéséig. Ezen a poszton a nyugdíjrendszer működtetése volt a fő feladata. Elemzők elődje gazdaságpolitikájának folytatását várják tőle, és még az ellenzéki jobbközép koalíció vezetője sem zárta ki, hogy "talán egészen jó pénzügyminiszter válik majd belőle".
Megfigyelők azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy a jövő év közepén esedékes választások és Mertlík kormányon belüli fő ellenlábasa, Miroslav Grégr ipari miniszter erős pozíciói nem sok manőverezési lehetőséget hagynak majd Rusnoknak. Valószínűnek tartják, hogy a 2002-es költségvetést a parlamenttel ő sem tudja majd elfogadtatni, mert a kisebbségi kormányt eddig ellenzékből támogató polgári demokraták a választások előtt keményebb magatartást fognak tanúsítani.