A májusban Magyarországra (is) érkező pennsylvaniai küldöttség -- amelyet Tom Ridge kormányzó vezet -- május 9--11. között Varsóban, majd május 16-ig Prágában tárgyal. Budapesten május 16--18. között találkoznak magyarországi partnerekkel a környezetvédelem, az információtechnológia, az energia és az autóipar területéről -- tudtuk meg E. Scott Bozek kereskedelmi tanácsostól.
A magyar--amerikai kereskedelmi forgalom a magyar EU-csatlakozásig, majd azt követően is erőteljesen tovább bővül, véli a kereskedelmi tanácsos. Ezt egyebek között azzal indokolja, hogy az USA és az EU közötti "játékszabályok" nagyon jól szolgálják céljukat. Ugyanakkor Bozek fontosnak ítélte, hogy Magyarország tagjelöltként mielőbb kilépjen "félutas helyzetéből". Ha ugyanis a csatlakozás elhúzódik, és Magyarország nem teszi magáévá a közös külső vámokat, ugyanazokat a szabályokat, amelyek az EU-ban hatályban vannak, nehézségek támadhatnak, figyelmeztet.
A kétoldalú kereskedelem tavaly lendületesen fejlődött. Amerikai statisztikai adatok szerint Magyarország 2000-ben egymilliárd dollárral növelte az Egyesült Államokba irányuló exportját, amelynek értéke 2,7 milliárd dollárt ért el. A Magyarországra irányulő szállítások értéke -- ugyancsak amerikai kereskedelmi statisztikai adatok szerint -- ugyanakkor mindössze 569 millió dollárt tett ki. Azaz az amerikai statisztikák szerint 2,1 milliárd dolláros volt a magyar aktívum.
Ugyanakkor az amerikai adatoktól jelentősen eltérnek a magyar statisztikákban szereplők. A Külügyminisztérium és a Gazdasági Minisztérium adatai szerint a magyar kivitel 1,475 milliárd dollárt tett ki, az import értéke pedig 1,224 milliárdnyi volt. Így a magyar aktívum "csak" 251,4 millió dolláros, alig valamivel több, mint egytizetede az ameriai statisztikák által regisztráltnak.
Az eltérést az amerikai kereskedelmi tanácsos egyebek között azzal magyarázza, hogy az amerikai statisztikák figyelembe veszik az Európai Unióból reexportált magyar termékeket is.
A kétoldalú gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok washingtoni értékelésének milyenségét tükrözi annak ténye is, hogy a napokban első ízben éppen Budapesten rendezték meg az Európában működő amerikai kereskedelmi tanácsosok, gazdasági diplomaták konferenciáját, emlékeztetett a E. Scott Bozek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.