BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négy év múlva jön az FTAA

Alaszkától a Tűzföldig terjedő szabadkereskedelmi övezet (FTAA) létesítéséről határozott az Amerika-közi csúcsértekezlet 34 résztvevője a kanadai Québecben. Az egyezmény 2005-ben léphet életbe. A háromnapos tanácskozást beárnyékolta mintegy 30 ezer ellentüntető időnként erőszakos tiltakozása.

Az FTAA, a leendő amerikai szabadkereskedelmi térség a mintegy öt éve működő észak-amerikai szabadkereskedelmi övezet, a NAFTA tapasztalatait kívánja hasznosítani. A Washingtonban fogant ötlet abból az alaphelyzetből indul ki -- adta hírül a CNN --, hogy hiába váltották fel az utóbbi húsz évben az amerikai kontinensen a polgári és katonai diktatúrákat többpárti kormányzatok, az új rendszerek instabilak maradtak, mert a politikai változásokat nem kísérte gazdasági fellendülés. A gyógyírt a kereskedelmi korlátok lebontása jelentheti, ami George Bush amerikai elnök és Jean Chrétien kanadai kormányfő meggyőződése szerint fellendíti a gazdaságot és megerősíti a demokráciát.
Chrétien szerint az FTAA-megállapodás tartalmaz majd egy demokráciaklauzulát; betartása az egyes országok számára feltétele lesz annak, hogy részt vehessenek a későbbi csúcstalákozókon, tagjai legyenek az FTAA-nak és élvezhessék az Amerika-közi Fejlesztési Bank kínálta előnyöket. Kubát már erről az alapító tanácskozásról is kizárták. Az FTAA-egyezmény mindazonáltal nem tartalmaz majd szankciókat -- értesült a The Washington Post. E helyett egyfajta ösztönzőrendszert vezetnek be. Így például szerepelni fog a szövegben egy olyan pont, amely tiltja a munkaügyi és környezetvédelmi szabályozástól a külföldi tőke becsalogatása érdekében bevezetendő eltérést -- mondta Robert Zoellick, az USA kereskedelmi megbízottja.
Az utcán tüntetők szerint -- akik közül 403-at őrizetbe vettek -- az FTAA nem védi a munkásokat, sem a környezetet, csak a tőke érdekeit követi. Utóbbi vádpont nem idegen több latin-amerikai vezetőtől sem. Vicente Fox mexikói elnök szerint féken kell tartani a piaci erőket. Brazil társa, Fernando Enrique Cardoso pedig az USA dömpingellenes gyakorlatát tette szóvá, és sürgette a kiotói egyezményen alapuló klímatárgyalások folytatását; jogos szerinte a félelem az emberi arculat nélküli gazdasági globalizációtól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.