BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyugat-Európában is erősek a multik

A külföldi vállalatok gazdasági súlyát mérte fel az Eurostat az Európai Unió hét tagállamában. Megállapította, hogy számuk nem jelentős, de a hozzáadott érték összege a teljes adat 15 százaléka körüli. Az amerikai vállalatok minden államban az első vagy második helyen állnak a mintában.

Az Európai Közösség Luxembourgban működő statisztikai hivatala kísérleti tanulmányt készített nyolc tagállamban a külföldi tulajdonban lévő ipari és szolgáltatócégekről. A vizsgálat kiterjedt Dánia, Ír-, Olaszország, Hollandia, Finn-, Svédország, Nagy-Britannia és részben Spanyolország tucatnyi szektorára. Külföldinek tekintették azokat a vállalatokat, amelyek tulajdonosai között külföldiek voltak. A nem többségi (50 százaléknál kisebb) tulajdon esetében a tulajdonosi láncon az első olyan külföldi természetes vagy jogi személyig mentek el, aki/amely ellenőrző részesedéssel bír.
A vállalatok számát illetőleg a külföldi tulajdonban lévőnek tekintett társaságok a vizsgált országokban igen kis arányban találhatók. Általában nem érték el az összes cég számának 1 százalékát 1997-ben. Gazdasági jelentőségük azonban nagyobb volt annál, amire számukból következtetnénk. Svédország iparában és szolgáltatásaiban az összes foglalkoztatott 12,4 százaléka dolgozott az érintett cégeknél. Ez a mutató Nagy-Britanniában 11,6 százalék volt. Ők állították viszont elő az összes hozzáadott érték 14,9, illetve 16,6 százalékát. A külföldi tuljdonban lévő vállalatok viszonylagos jelentősége nagyobb volt az iparban, mint a szolgáltatások terén.
A nagyobb gazdasági súly oka a nagyobb méret. A külföldi cégek a holland iparban 15-ször nagyobbak voltak, mint a belföldiek a létszám szempontjából, Finnországban a szorzó 19, Svédországban 20, az Egyesült Királyságban 23. A szolgáltatószektorban is nagy a különbség: 12-15-szörös a honiak "kárára".
A legnagyobb külföldi tulajdonos mind az érték, mind a foglalkoztatottak tekintetében 1997-ben az Egyesült Államok volt. Az első vagy a második helyet foglalta el valamennyi országban. Különösen igaz ez Nagy-Britanniára, ahol a külföldi tulajdonban lévő vállalatok hozzáadott értékének 48 százaléka volt amerikaiaké, ezeknél a társaságoknál dolgozik a külföldi tulajdonú cégek foglalkoztatottjainak 44 százaléka. Hollandiában e két mutató 44 és 31 százalék. Hat vizsgált országban a vezető öt tulajdonos ország között négyszer fordult elő Svájc, egyszer Japán és Franciaország. Az EU-n belül a legfontosabb tulajdonos Nagy-Britannia, Németország és Hollandia.
A szolgáltatószektort tekintve a kereskedelemben van jelen a legtöbb külföldi tulajdonos, kivéve Nagy-Britanniát. A legtöbb külföldi kereskedelmi vállalat Írországban található 32 százalékos értékaránnyal, majd Dánia következik 22 százalékkal. Az üzleti szolgáltatások vonzóbbak a Nagy-Britanniában, mint a többi szolgáltatás, külföldiek vállalatai állítják elő a hozzáadott érték 15,2 százalékát ebben a szektorban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.