BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Romlott a nyugtaadási gyakorlat

Kevesebb nyugtát adnak a fővárosi kiskereskedők és a vendéglátóhelyek -- tapasztalták az APEH ellenőrei a múlt heti, Aranyeső elnevezésű akció során. A 600 esetből átlagosan 59 százalékban semmilyen nyugtát nem adtak az eladók a vásárlást követően. Összesen 37 millió forint bírságot róttak ki és 38 "visszaeső" bolttulajdonos üzletét bezárták.

Lesújtó képet mutat a fővárosi piacok, vendéglátóhelyek és a kiskereskedelem nyugtaadási gyakorlata -- értékelte érdeklődésünkre Ecsedi Ákos, az APEH operatív főosztályvezető-helyettese a hivatal múlt hét végén tartott, Aranyeső elnevezésű ellenőrzési akcióját. A hivatal március 31-e és április 1-je között végzett ellenőrzést Budapesten. Mint mondta, a korábbi kedvezőtlen helyzet a mostani akció alapján romlott, a vizsgált 600 eset 69 százalékában tapasztaltak valamilyen szabálytalanságot a revizorok. Ennél is nagyobb gond, hogy az esetek zömében a legsúlyosabb hibával találkoztak az ellenőrök: átlagosan 59 százalékban semmilyen nyugtát nem kaptak a revizorok a vásárlást követően. Ez több mint 8 százalékpontos romlást mutat az egy évvel korábbi hasonló vizsgálathoz képest.
Eltérést mutat az átlagtól a tevékenység típusa szerint a számlázási gyakorlat, a legrosszabb a helyzet a kiskereskedelemben van, itt 60 százalékban nem kaptak nyugtát a vásárlást követően, míg a szolgáltatás-vendéglátás területén már jobb a helyzet, itt csak 40 százalékban nem könyvelték a vállalkozók a vásárlást a szabályoknak megfelelően. A piacokon még ennél is rosszabb a helyzet, az ellenőrök 92 alkalommal vásároltak valamilyen portékát, s ebből 84 százalékban nem adott nyugtát az árus, további 4 százalékban enyhébb mulasztást tapasztaltak. A revizorok három piacot ellenőriztek, az újpesti (elsősorban zöldség, élelmiszer árusításával foglalkozó) piacot, a józsefvárosi kínai piacot, valamint a nagykőrösi használtcikk-piacot.
Fejenként átlagosan 93 ezer forintos bírságot szabtak ki a mulasztókra, összesen 37 millió forint összegben. Tavaly az átlagos bírság összege ennél kevesebb volt -- jegyezte meg Ecsedi Ákos. Szerinte a bírságok hirtelen növekedésének egyik oka, hogy a kereskedőket váratlanul érte az akció.
A színházak közül hat teátrum büféjét ellenőrizték, emellett 12 éttermet, s további 28 egyéb szolgáltatóhelyet (egyebek mellett éjszakai parkoló) látogattak meg az ellenőrök. Több mint 70 százalékban tapasztaltak valamilyen problémát, s a szolgáltatás igénybevételekor, valamint a vásárlást követően a vállalkozók 60 százaléka nem adott nyugtát.
Összesen 38 esetben kellett bezárni üzletet emiatt, közülük is négy bolt már súlyos visszaesőnek számított: e helyiségek bejáratára 20 napra tettek lakatot az APEH ellenőrei. További 11 boltot 10 napra, 23-at pedig 6 napra záratott be az adóhivatal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.