BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sok vagyonigazolás hiányzik

Az Alkotmánybíróság ma hirdeti ki a szövetkezeti üzletrésszel kapcsolatos állásfoglalását. Maradéktalanul aligha hajtható végre a külső szövetkezeti üzletrészek megváltásáról szóló törvény -- derül ki a Békés megyei FVM-hivatal eddigi tapasztalataiból. Több szövetkezetnek ugyanis nincs vagyonfelosztó határozata. A felszámoltak esetében pedig lehetetlen a jogos vagyoni igényt igazoló dokumentumokat beszerezni.

A mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetek, az agrárkamara, a bankszövetség, valamint az SZDSZ is az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a szövetkezeti üzletrésztörvény megsemmisítése érdekében. Az Ab ma hirdet ez ügyben határozatot.
A törvény szerint a megyei FVM-hivatalok gyűjtik be április 15-ig, majd elbírálják a külső szövetkezeti üzletrészek iránti igényeket. A benyújtott kérelmeket a hivatalnak a törvény szerint össze kell vetnie a szövetkezetek vagyonfelosztási határozatával (1992-ben törvény írta elő). Az FVM-irodák így kiszűrik az esetlegesen jogtalan igényeket. A problémát többek között az okozza, hogy több szövetkezetnél a vagyonfelélés évei alatt eltűntek az 1992-es vagyonfelosztásról szóló dokumentumok is. Hasonló a probléma a felszámolás miatt megszűnő vagy jogutód nélkül átalakultak esetében is.
Békés megyében több száz örökös egyáltalán nem tudja igazolni üzletrész-tulajdoni igényét az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megyei hivatala felé -- mondta el lapunknak Pap Tibor, az üzletrész-megváltásokat kooordináló hivatali vezető. Utalt arra is: az elmúlt hetekben két felszámoló szervezettől is megkapták a szükséges segítséget. A Csaba Holding és a Kossuth Holding az FVM-hivatal rendelkezésére bocsátotta a vagyon megosztásáról szóló határozatokat, a részletes adatokat. Ám vannak olyan felszámolócégek, amelyek időközben maguk is a felszámolás sorsára jutottak. Mindezek miatt nyolc szövetkezet esetében egyelőre nincsenek meg a vagyonértékelésről szóló dokumentumok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.