Júniustól ellenőrzik a marhavágóhidakat
Nem ad újabb haladékot az agrártárca arra, hogy a hazai marhavágóhidak felkészüljenek az Európai Unió által megkövetelt új vágási technológia átvételére -- közölte lapunkkal Németh Antal országos főállatorvos. Az állat-egészségügyi hatóságok júniustól megkezdik az ellenőrzéseket. Németh tájékoztatása szerint nem működhetnek tovább azok a cégek, amelyek nem teljesítik az elvárásokat.
A húsiparnak a vágás során a fej mellett a gerincoszlopot is el kell távolítania a BSE elleni megelőző intézkedések részeként. Ezt a műveletet a tizenkét hónapnál idősebb állatok feldolgozásakor kell elvégezni. Az FVM-rendelkezés eredetileg április 30-tól lépett életbe, de a cégek egy hónapos "felkészülési moratóriumot" kaptak.
Németh szerint az új technológiát most már alkalmazni kell, különben Magyarország az első EU-s ellenőrzésen "fennakadhat".
Ez pedig megakadályozhatja azt is, hogy hazánk a BSE-vel kapcsolatban kedvezőbb országkockázati besorolásba kerüljön. Mint ismert, az unió szakértői korábban Magyarországot abba az államcsoportba sorolták, ahol a BSE "valószínű, de még nem bizonyított". Németh e véleményt az eddigi negatív teszteredményekre hivatkozva "kriminálisnak" és megalapozatlannak minősítette.
Az új csontozási rendelkezések általánosságban mind az exportra, mind a belpiacra vonatkoznak. A hazai fogyasztókhoz nem kerülhet kicsontozatlan marhahús. A főállatorvos szerint a kereskedők akkor rendelhetnek csontos árut, ha a kicsontozást ellenőrizhető módon maguk is el tudják végezni. Erre azonban többnyire csupán a nagy kereskedőláncok képesek. A megoldhatatlan ellenőrzési problémák miatt a kisebb húsüzletek csak kicsontozott marhahúst szerezhetnek be -- közölte a főállatorvos.
A Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) szerint pillanatnyilag nem teljesen egyértelműek a belföldi marhahús-értékesítési előírások -- közölte Zádori László titkár. A szervezet információi szerint bizonytalanságot okoz, hogy a vágóhidaktól több kereskedő júniusra is csontos formában rendelt marhahúst. A félreértések elkerülésére az FVM-nek rendeletben kellene tisztáznia a marhahús hazai kereskedelmi szabályait -- vélte Zádori.
Lehetnek kisebb átállási gondok, de a nagyobb húsipari vállalkozások meg tudnak felelni a csontozási követelményeknek -- mondta Menczel Lászlóné, a Magyarországi Húsiparosok Szövetségének titkára. Nincs információja arról, hogy a technológiaváltás júniustól ellátási nehézségeket okozna. Szakmai szempontból megoldhatónak nevezte a változtatásokat Remény Ervin, a kis- és közepes vállalkozásokat tömörítő Húscéh ügyvezető alelnöke is. Tudomása szerint ugyanakkor folytak tárgyalások arról, hogy az FVM az új technológia átvételére újabb, június végéig tartó haladékot adjon.
A VHT felkérte az Országos Húsipari Kutató Kht.-t a húsipari átállási költségek meghatározására -- tudtuk meg Zádoritól. Korábban az merült fel, hogy a vágási technológia módosítása kilónként 200 forintos többletkiadást is okozhat a cégeknél. Ezt legalább részben megtérítheti a költségvetés a BSE elleni védekezésre szánt 13 milliárd forintból, bár a pénzügyi tárca sokallta ez utóbbit. Kompenzáció nélkül a pluszköltségeknek meg kellene jelenniük a fogyasztói árakban. Az áremeléseket azonban a marhahús iránti kereslet tetemes csökkenése akadályozhatja.
Zádori tájékoztatása szerint a marhahús drágulásának most piaci alapja nincs, mivel a felvásárlási árak továbbra is nyomottak. Ezért a VHT ma várhatóan árkiegészítő támogatást ad több termelőnek, mivel a száj- és körömfájásjárvány idején elrendelt európai importtilalmak miatt 2-3 ezer, időközben túlsúlyossá vált állat az országban rekedt.


