Vigyáznak az üzleti titokra
A mobilágazat vizsgálata során a Gazdasági Versenyhivatal -- mint egyébként a versenyfelügyeleti eljárásokban is mindig -- figyelembe veszi és üzleti titokként kezeli az annak minősülő adatokat -- nyilatkozta a Világgazdaságnak Szántó Tibor, a GVH infokommunikációs irodájának vezetője. A versenytörvény új szabálya alapján, a közelmúlban indított vizsgálat kapcsán ugyanis némely érintett aggályosnak talált bizonyos -- egyebek közt az üzleti tervre is vonatkozó -- kérdéseket. Szántó Tibor elmondta, hogy a versenyfelügyeleti vizsgálatokban ugyancsak rendszeresen kérnek információkat üzleti tervekről, melyek ismerete fontos segítség számukra a cégek piaci magatartásának megítélésében. Az ilyen adatokat -- a jogszabályoknak megfelelően -- üzleti titokként kezelik.
Ismeretes: a GVH, a mobiltelefon-piacot elemezve, először él az EK versenyhatósága által gyakran alkalmazott ágazati vizsgálat módszerével. Erre akkor kerül sor, ha az egyes piacok működéséből a vállalatok versenyellenes tevékenységére lehet következtetni. A GVH -- a februártól hatályos szabályok szerint -- a piac rendellenes működését tapasztalva, határozattal és határidő megjelölésével, felvilágosítást, adatokat kérhet az érintett vállalkozásokról.
Az ágazati vizsgálat -- mint azt Szántó Tibor hangsúlyozta -- nem versenyfelügyeleti eljárás. Menetére elsősorban az államigazgatási eljárás előírásait kell alkalmazni. A hivatal jogosítványai szűkebbek, mint a versenyfelügyeleti eljárásban, amelyben például házkutatást, lefoglalást is alkalmazhat. Az ágazati vizsgálat alanya köteles a határozatban előírt adatokat határidőre megadni. Ha ezt megtagadja, késlekedik, vagy valótlan, megtévesztő információkat szolgáltat, ötvenezer forinttól az előző üzleti évben elért nettó árbevétele egy százalékáig terjedő bírsággal sújtható.
A mobilágazat vizsgálatát a rádiótelefonok jelentőségének, illetve az előfizetők számának dinamikus növekedése indokolja. A hivatal górcső alá veszi a vezetékes és a mobilhálózat közti hívások díjtételeit is. A GVH június 30-ig vár részletes választ a kérdőívekre. A vizsgálat várhatóan október közepére fejeződik be. A megállapításokon túl konkrét intézkedésre, kötelezésre, szankcionálásra -- az eljárás természetéből adódóan -- nincs lehetőség. A tapasztalatok azonban alapot adhatnak versenyfelügyeleti eljárás megindítására.


