BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brit vízumkényszer a csehekkel szemben

Cseh lapok spekulációja szerint elképzelhető, hogy -- tekintettel a menedéket kérő romák nagy számára -- Nagy-Britannia vízumkényszert vezet be a cseh állampolgárokkal szemben. Brit kormányzati tisztviselők azonban cáfolják, hogy léteznének ilyen tervek.

Két cseh napilap reális veszélynek látja, hogy Jack Straw új brit külügyminiszter esetleg vízumkényszert vezet be a cseh állampolgárokkal szemben -- írja a CTK. A lapok szerint az eddig a belügyminiszteri posztot betöltő Straw "ellenséges magatartásáról ismert azokkal az országokkal szemben, ahonnan menedéket kérők érkeznek". A két újság egy meg nem nevezett diplomatát is idéz, aki szerint Straw két éve már javasolta a kabinetben a csehekkel szemben vízumkényszer bevezetését, ám Tony Blair kormányfő és Robin Cook akkori külügyminiszter elvetették az ötletet.
A cseh külügyminisztériumban úgy látják, hogy Straw kinevezése a brit diplomácia élére nem jelent alapvető változást. Meggyőződésük, hogy a belügyminiszterek más szemüvegen át tekintenek a vízumpolitikára, mint a külügyminiszterek. Brit kormányzati és külügyi tisztviselők egybehangzóan arról nyilatkoztak, hogy nem tudnak vízumkényszer bevezetésével kapcsolatos tervekről. Egyikük emlékeztetett a két ország között nemrég született egyezményre, melynek értelmében a brit bevándorlási hivatalnokok már a prágai repülőtéren érdeklődhetnek az utasok nagy-britanniai céljairól.
A statisztikák szerint csökken a Nagy-Britanniában menedéket kérő csehek száma. Míg a tavalyi év első hónapjaiban 670-en érkeztek, addig az idén ugyanazon időszakban 430-an. A CTK úgy tudja, hogy Észak-Csehországban jelenleg mintegy 40 roma család tervezi a kivándorlást. Lehetséges úti céljaik között Nagy-Britannia mellett Ír-, Spanyolország és Ausztrália szerepel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.