Felelősségre vonás csak később

A legfejlettebb 30 országot tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) eredetileg július 31-i határidőt szabott az adóparadicsomoknak, hogy megígérjék: felhagynak az OECD által "károsnak" minősített adóztatási (nagyfokú kedvezményezettséget biztosító) gyakorlatukkal. Ez a határidő november 3-ára halasztódik; akkortól kell például együttműködniük az adócsalások ügyében vizsgálódó külföldi hatóságokkal. Míg a tényleges -- de változatlanul nem részletezett -- szankciókat csak 2003 áprilisában vezetik be.
Az adóparadicsomoktól változatlanul elvárják, hogy át lehessen lágítani azokat, és hogy hajlandók legyenek adatokat szolgáltatni, néhány engedményt azonban kaptak. Így például nem követelik meg tőlük, hogy változtassanak azon a gyakorlaton, mely szerint kedvezményes adókulcsokat kínálnak olyan cégeknek, amelyek ugyan náluk regisztráltatják magukat, de pillanatnyilag helyben nem tevékenyek (ringfencing). Az elvárás továbbra is "él", de teljesítésének elmaradása nem vonja maga után a "nem együttműködő" címkét.
Az új amerikai kormányzat az eredeti OECD-tervet "túl agresszívnek" találta, és Paul O''Neill pénzügyminiszter "súlyos fenntartásait" hangoztatta a tervvel szemben. Washington különösen azt kifogásolta, hogy az OECD mintegy megpróbálta volna diktálni az adóparadicsmoknak (végül is szuverén államoknak), milyen adókulcsokat alkalmazzanak. Az új amerikai álláspont hátterében az alacsony adóztatás konzervatív kongresszusi hívei és azok a fekete képviselők, szenátorok húzódnak meg, akik a karib-tengeri szigetországok gazdasági helyzetét féltik. Pedig az USA-nak is évi 200 milliárd dollárja bánja az adóparadicsomok létét, míg a többi ipari államnak összeségében 1000 milliárd dollár nagyságrendű veszteségeket okoznak.
Az OECD eredetileg 35 országot vett fel a "paradicsomi listára", de miután a Man-szigetek, a Holland-Antillák és a Seychelles-szigetek beadta a derekát, 32-en maradtak.