Nagyobb kompenzációt kérnek
A szakszervezetek támogatják a kormány minimálbér-emelési javaslatát, sőt ennél -- álláspontjuk szerint -- még magasabb összegre lenne szükség jövőre. Ám ez csak akkor fogadható el, ha az idei egymilliárd forintnál jóval többet lehet kompenzációra fordítani. Legalább 3-4 milliárdra lenne szükség -- vélekedett Hódi Zoltán, az MSZOSZ ügyvivője az Országos Munkaügyi Tanács bérbizottságának tegnapi ülésén. Mind a munkaadók, mind a munkavállalók egyetértettek abban, hogy a jövő évi minimálbér-emeléshez látni kellene az idei hatásokat. Ám ehhez nem elegendő az az elemzés, amit az illetékes tárcák az első negyedévi adatok alapján elkészítettek. Dávid Ferenc, a munkaadók szóvivője úgy véli, augusztus közepére a mostaninál jóval alaposabb, hosszabb időtávú adatokra építő elemzésre van szükség.
A szociális partnerek között szintén egyetértés volt arról, hogy a minimálbér-emelés miatt nehéz helyzetbe került ágazatok, egyes térségbeli cégek számára meghirdetett kompenzáció -- melyet pályázat útján vehetnek igénybe -- elégtelen. Egyrészt -- mint Dávid Ferenc mondta -- erre kevés a kormány által biztosított egymilliárd forint, másrészt nem volt megfelelően meghirdetve, így az érintettek jelentős részének nincs megfelelő információja. A szakszervezetek e témában azt javasolták, hogy a június 20-án lezáruló pályázati határidőt hosszabbítsák meg.


