Nincs szükség további forinterősödésre az idén

-- A május eleji sávszélesítés után megszűnt a hetven évig tartó kötött devizagazdálkodás, legutóbb pedig bejelentette az inflációs célkövetés rendszerére való áttérést is. Noha a bankok bankját alig négy hónapja irányítja, a monetáris politikát alapjaiban változtatta meg. Miért?

-- A gazdaság reálfolyamatai rendben vannak, a folyó fizetési mérleggel sincs probléma, a költségvetés egyensúlya megfelel a tervezettnek. A legnagyobb gondot most az infláció jelenti a gazdaságban. Egyrészt beragadni látszott 10 százalék körül. Másrészt pedig -- főleg a múlt év végétől -- már nem csak a külső tényezők okozták az árszint gyors emelkedését, például a lakossági várakozások is felerősödtek.

-- Egyesek szerint túl nagy kockázatot vállal. Miért a sietség?

-- Nem hiszem, hogy ez bármilyen feszültséget okozna a gazdaságban. Az új monetáris politikára az infláció csökkentése céljából tértünk át. A devizagazdálkodás liberalizációjára pedig azért volt szükség, mert ez részben az új gondolkodásmódhoz tartozik, részben meg már épp ideje volt eltörölni azokat a korlátokat, melyek értelmüket vesztették.

-- Az új politika az inflációs cél kitűzésén alapszik. A cél kijelölése nagyobb felelősséget ró a jegybankra, holott egyesek már azt is sokallták, hogy márciusban kiállt a kormány inflációs prognózisa mellett. Az új monetáris politikával pedig a beavatkozási lehetőségek szélesebb tárháza is megnyílt a jegybank előtt. Milyen eszközök alkalmazására számíthatunk?

-- A bank által deklarált árszint-emelkedési ütem betartatása érdekében mindent meg fogunk tenni a rendelkezésünkre álló eszközökkel. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a jelenlegi, 10,8 százalékos inflációnak év végére 7, 2002 végére pedig 4,5 százalékra kell csökkennie. A kezdeti és a két célérték által kijelölt inflációs pálya körül plusz/mínusz egy százalékpontos sávot húzunk. Ha ebből a folyosóból kilépne az infláció, akkor megnézzük, beavatkozzunk-e, és ha igen, akkor hogyan. Természetesen olyan inflációs adat esetén is interveniálhat a bank, amely ugyan a sávon belül marad, de a gazdasági folyamatok alapján nem teljesülne a kitűzött cél. Az eddigi gyakorlathoz képest az is újdonság, hogy negyedévente inflációs közleményt adunk ki, az elsőt augusztus elsején. Ez nem is annyira előrejelzés lesz, inkább az inflációs cél eléréséhez szükséges, rövidebb távra várt pálya közlése.

-- Ugyanakkor a kijelölt céllal először fél év múlva, utána pedig 12 hónap elteltével lesz ismét szembesíthető a jegybank. Mi az oka annak, hogy nem rövidebb távú inflációs célokat határoznak meg?

-- Úgy véljük, hogy reálisan egy-másfél éves távlatra lehet kitűzni ilyen célt. A jegybanki beavatkozás hatása ugyanis legalább 3-4 hónap alatt teljesedik ki. Ezért a bank negyedéves drágulásról szóló közleményeinek az a célja, hogy a kijelölt inflációs cél eléréséhez szükséges pályáról tájékoztassa a gazdasági szereplőket.
Egyébként már most is érezhető a forint erősödésének jótékony hatása. A benzinárak mérséklődésében például jelentős szerepet játszik. A következő lépésben csökkenhet a személygépkocsik ára, olcsóbb lesz a televízió, aztán az importtal versenyző termékek is beállnak a sorba. Egészen biztosak vagyunk abban, hogy néhány hónap múlva már érzékelhető lesz az új monetáris politika eredménye.

-- Nem tart-e attól, hogy egy 18 hónapra előre tekintő inflációs cél deklarálását csak marketingfogásnak véli majd a közvélemény?

-- A jegybank által kitűzött célt túlzónak tartani elég nagy fokú cinizmus lenne. Szeretném üzenni a gazdaság szereplőinek, hogy megvannak az MNB-nek az eszközei, az elszántsága és a kormány támogatása ahhoz, hogy az inflációs célkitűzéseket betartsuk és betartassuk. Az ára ennek akkor minimális -- és az gyakorlatilag nulla --, ha a gazdasági szereplők ehhez alkalmazkodnak. Ha ettől eltér a várakozásuk, mi akkor is tartani fogjuk a célértéket. A vállalkozások persze nagyobb árat fizetnek érte. Mondok egy példát: ha nem hiszik el, hogy 4,5 százalék lesz jövő év végére az infláció, és a költségeiket, béremeléseiket nem ehhez alakítják, hanem egy magasabb értékhez, akkor kisebb lesz a nyereségük. A kijelölt inflációs célt akkor is teljesíteni fogjuk, csak magasabb árfolyam mellett. Nem jó a gazdaságnak, ha a várakozások nagyon eltérnek attól a pályától, amit mi kijelölünk. Úgy gondoljuk, hogy ezek csak kezdeti bizonytalanságok maradnak. Egyelőre persze reálisan kételkedik a piac, hogy a tervezett inflációcsökkentést meg lehet-e valósítani.

-- Az év végére miért pont 7 százaléknál húzták meg a határt?

-- Azért, mert fokozatos csökkentést akarunk. Nem lenne helyes, ha sokkszerű inflációcsökkenést engednénk rá a gazdaságra. Való igaz, hogy a 7 százalék egyébként összhangban van a kormány ez évi inflációs várakozásával, a 4,5 pedig a jövő évi költségvetésben előirányzottal.

-- A gazdasági szereplők ugyanakkor még mindig túlzottnak tartják a jegybank várakozásait. Nem túl ambiciózus a terv?

-- A 7 százalék olyannyira nem agresszív év végére, hogy az eddigi 8 százalékos forinterősödés is elegendő már az eléréséhez. Ez elvileg ugyanis azt jelenti, hogy 8 százalékkal olcsóbb lesz az import, ezen keresztül pedig az összes, importtal versenyző termék ára is csökken. Éppen ezért nem gondolom, hogy a forint további erősödésére szükség van.
Jövőre ugyanakkor a 4,5 százalékos infláció eléréséhez további erősödéssel számolunk. Általában évente 3-4 százalékos forinterősödést tartanánk optimálisnak. Emellett tartható az inflációs pálya, és ez nem jelent nagyon nagy gondot a gazdaságnak.

-- Az új jegybanktörvény az árstabilitást tűzi ki a bank feladatául. Ilyen tempóban négy év múlva már a nulla infláció következne.

-- Nem titok, hogy 2-3 százalékra szeretnénk leszorítani az inflációt 2004-2005 környékén. Ha minden jól megy, még ebben az évben publikálni fogjuk a 2005-ös áremelkedési célkitűzést is. A monetáris politika egyébként arra épül, hogy 2004-ben az unió tagjai leszünk, és 2006-ban bevezetjük az eurót. Ez ma reálisnak látszó forgatókönyv. Az új jegybanktörvényben az MNB feladatául állított árstabilitás megteremtésén egyébként mi 2-3 százalékos inflációt értünk, ez az a szint, ami nagyjából az Európai Unió árszint-emelkedési ütemével is egyezik.

-- A forint az elmúlt két hónapban már 8 százalék felett erősödött.

-- A jelenlegi, 8 százalékos erősödés lehet, hogy kicsit soknak tűnik, de tavaly nem volt igazán reálfelértékelődés. Most hozzuk be azt, ami ami a múlt évben elmaradt.

-- Amennyiben a jelenlegi ütem fennmarad, szeptemberre ismét sávszélbe ütközik az árfolyam. Megvárják, vagy hamarabb interveniálnak?

-- Ha 15 százalékig elmegy, akkor meggondoljuk, hogy mit csinálunk. Van egy elméleti lehetőségünk arra, hogy eltoljuk a sávot. Ezt valószínűleg legkésőbb az ERM II. árfolyamrendszerbe lépéskor meg kell csinálnunk. Arra számítunk, hogy az euró bevezetésekor az lesz a középárfolyam, ami az akkor kialakult piaci árfolyam.

-- A sikeres inflációs célkövetés előfeltétele, hogy ne legyen az inflációs céllal versengő egyéb cél. Milyen viszonyban vannak a monetáris politika egyes elemei?

-- Az inflációs célnak rendeljük alá az árfolyam-politikát, amit a kamatpolitikával tudunk befolyásolni. A kamatpolitika egy eszköz, az inflációs cél eléréséhez szükséges árfolyamért. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a kamatok pont jó szinten vannak. Nem hiszem, hogy jelenleg kamatlépésre szükség lenne.
Amikor publikáljuk az inflációs célt, meg fogjuk mondani, hogy ahhoz milyen árfolyamot várunk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a megjelölt árfolyamhoz ragaszkodnánk. Eddig az árfolyamcélt határozta meg a nemzeti bank, és azt akarta betartani. Ezentúl az árfolyam-politika feladata is az inflációs cél elérése lesz.

-- A monetáris unióbeli tagság elnyeréséhez már 2004-től bizonyítanunk kell a stabil monetáris rendszert.

-- Az EU-ban két évig kell a maastrichti kritériumokat stabilan teljesítenünk. A célkitűzés tehát erre épül, ez jó egyébként a magyar gazdaságnak is. Célszerű, ha nem az euró bevezetése előtt rögtön nyomjuk le az inflációt és póbáljuk meggyőzni az uniót a stabilitásról. Lett volna egy harmadik forgatókönyv is: magasabb inflációval próbálunk kopogtatni az EMU-ba, kivételes elbírálást kérve. Nem csak az uniónak jó, ha nálunk alacsony az infláció, ezért nincs értelme olyan gazdaságpolitikát folytatni, amely gyorsabb árszintnövekedést tűz ki célul.

-- Kell nekünk egyáltalán az euró? Vannak olyan vélemények is, amelyek szerint elegendő lenne az uniós tagság is.

-- A közös valutához való csatlakozás gyorsítja a gazdasági növekedést. Könnyen belátható, hogy ha közös a valuta, nem kell az árfolyam ingadozásával számolni, könnyebb a kereskedés. Minden tapasztalat azt mutatja, hogy évi 0,3.0,8 százalékos GDP.növekedési ütemgyorsulást jelentene számunkra is az euróhoz való csatlakozás.

-- Az eurózóna nem csak az inflációt tekintve jár előttünk, hanem az életszínvonal dolgában is.

-- Ha nominálisan alacsonyabb is a béremelkedés, kisebb infláció, és erősödő forint mellett euróban számítva nőnek a bérek. Így fogunk közelebb kerülni az európai unió ár- és bérszínvonalához. Az idén csak a forint erősödése miatt 8 százalékkal nőttek az euróban számított bérek. És ha kisebb az infláció, akkor a bérek vásárlóereje is nagyobb lesz. Az erősödő forint egyértelműen jó az állampolgároknak és a nem nagy nettó exportőröknek. Olcsóbban fognak tudni vásárolni, és kisebb infláció lesz. Árcsökkenés lesz az importtermékekben és a versenyszektorban. Az uniós csatlakozással várható, hogy a szolgáltatások árai konvergálnak majd az EU-s árszinthez, de az nem fogja lényegesen befolyásolni az inflációcsökkenési folyamatot.

-- De vannak vesztesek is.

-- A nettó exportőrök között valóban vannak olyan vállalatok, amelyeknél veszteséget okoz az erősödés. Nem helyes viszont úgy mérni, hogy a forint erősödésével azonos az okozott veszteség is. Ha másért nem, hát azért, mert az érintett vállalkozások is az olcsóbb benzint használják. Tehát a forint erősödése miatt csökkenő bevételből le kell vonni, hogy a költségek is kisebbek lesznek az import és a közvetett import miatt.