Nyugdíjrendszer -- eladósodással
Várhatóan 2003. január 1-jétől léphet életbe az állami, felosztó-kirovó elven működő nyugdíjrendszer reformja, a részletekről azonban egyelőre csak keveset tudni. Annyi bizonyos, hogy a befizetett járulékokat egyéni számlán vezetnék, ami után az állam meghatározott összegű "kamatot" írna jóvá. (Valójában helyesebb indexálásnak nevezni a lépést, hiszen a számlán lévő pénzt -- a felosztó-kirovó rendszer szellemében -- az állam azonnal elkölti a jelenlegi nyugdíjasokra, így a számla csupán a nyugdíjígérvények nyilvántartására szolgál majd.)
Nem világos azonban, hogy a számlán nyilvántartott összeg örökölhető, illetve egyszerre kivehető lesz-e, sőt, azt sem tudni, hogy mekkora lesz az indexálás mértéke. Ezekre a kérdésekre a következő másfél évben születik válasz.
A nyilatkozatokból úgy tűnik, hogy egyelőre több szempontból is "skizofrén" a most tervbe vett nyugdíjreform. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a felosztó-kirovó alapú nyugdíjpillér nem kíván versenyezni a tőkefedezeti alapokon működő magánnyugdíjpénztárakkal. Ugyanakkor az állam nem nyújtana többé garanciát a magánpénztárakba fizetett összegek után, sőt, a pályakezdők kötelező tagságát is eltörölné. Mindez pedig arra utal, hogy az egyéni számlavezetésen nyugvó felosztó-kirovó rendszer (NDC) igenis alternatívát próbál jelenteni a magánnyugdíjpénztárakkal szemben. A magánkasszákkal szembeni központi lépések kapcsán Pablo Fritz, a Budapest Magánnyugdíjpénztár elnöke úgy vélte: a tőkefedezeti rendszer kialakítása miatt kizárólag "jó értelmű", a jövő generációját szolgáló hiány keletkezik a társadalombiztosításban.
Az állami nyugdíj-biztosítási alap versenyelőnye egy ilyen versenyben a kockázatmentesség és az alacsony működési költség. Ez utóbbi abból következik, hogy -- a magánnyugdíjpénztárakkal ellentétben -- nincs olyan befektetett pénz, amit kezelni, forgatni kellene. Hátrány viszont, hogy ha az állam egyensúlyban akarja tartani az adott időszak be- és kifizetéseit, csupán akkora nyugdíjat (hozamot) ígérhet a jelenkori aktívaknak, amennyit a demográfiai helyzet megenged. Figyelembe véve, hogy az aktívak és a nyugdíjasok aránya igen kedvezőtlen, kötvényalapú eladósodás nélkül az állam mindenképpen a magán-nyugdíjpénztári hozam alatti mértékkel indexálhatna.
Több jel mutat azonban arra, hogy a kormány el tudná képzelni azt is, a nyugdíjrendszert hosszú távon külső forrásbevonással tenné működő- és versenyképessé. Ennek ugyan elvileg ellentmond a pénzügyminiszter azon kijelentése, miszerint nyugdíjra továbbra sem kívánnak többet költeni, de a felmerült indexálási módszerek mellett ez nem lehetséges. Demográfiai alapon ugyanis nemhogy a nyugdíjpénztárak, de még az állampapírok hozamával sem lehet indexálni. (Pénztári vagyonkezelők óvatos becslése szerint a magánpénztárakba fizető állampolgár Magyarországon 2-4 százalékos reálhozamot érhet el.) A költségvetési szerveknek -- közvetve az adófizetőknek -- mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha versenyképes kasszát akarnak létrehozni -- fejtette ki Pablo Fritz.
Mindez előrevetíti azt is, hogy a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) és a Pénzügyminisztérium (PM) közötti nézetkülönbségek még nem csitultak el azzal, hogy a PM visszavonta saját korábbi verzióját a nyugdíjreformmal kapcsolatban. Miközben ugyanis a pénzügyi tárca a demográfiai kényszerek szabta határokon belül képzeli el a rendszer átalakítását, a MeH háza táján "nagyra törőbb" tervek is készülnek. Előbbi nem tud több nyugdíjat garantálni, csak méltányosabban (befizetésarányosan) elosztani azt, viszont kisebb a pénzügyi kockázat. A Miniszterelnöki Hivatal tervei szerint viszont a nyugdíjak növelése is elképzelhető, igaz, ez hosszabb távon is csak államkötvényekkel lenne finanszírozható.
