Motivációk és akadályok

Nem szenvedünk fúziós hírek hiányában. Tegnap különösen jó termés volt, csak ízelítőül:

Az Európai Unió véglegesen elvetette, hogy a világ legértékesebb cége, a Magyarországon is több üzletágával jelen lévő General Electric végrehajtsa a világ eddigi legnagyobb értékű (42 milliárd dollár) ipari felvásárlását, a Honeywell megvételét.
A forgalom alapján a második és a hetedik amerikai légitársaság bejelentette, hogy mégsem olvad egybe.
A német HVB Zagreb és az osztrák BA Creditanstalt Croatia hírül adta, hogy a hét elején egybekeltek.
A holland KPN cáfolta, hogy befejező szakaszához érkeztek volna a Belgacommal folytatott fúziós tárgyalások.
A világ legerősebb charter utaztató cége, a német Preussag AG azt közölte, hogy fölgyorsítja a francia Nouvelles Frontieres bekebelezésének előkészületeit.
Szép kis lista és korántsem teljes. Az okok hasonlóak és egyediek is, ám nem túl nagy merészség leírni: nem fulladt ki a kilencvenes évek fúziós hulláma -- legfeljebb az intenzitás változott, és kiszélesedett a fúzióban élen járó ágazatok köre.
Az új évezred első évében talán még kegyetlenebb a verseny, mint eddig, a kicsik tényleg elbuknak, a közepesek és a nagyok pedig törvényszerűen egymásra találnak. De milyen áron? Ez az, ami nem hagyja nyugodni a cégvezetőket és a közszerepelési vágyukat kiélő versenyhatósági főnököket.
A vállalatvezetők elbizonytalanodására kiváló példa a saját mindenhatóságában erősen megrendített Jack Welch. A GE-vezér némi szarkazmussal vette tudomásul, hogy az uniós versenyhivatal ellenszegül. "Soha sem lehetsz elég öreg ahhoz, hogy ne okozzanak meglepetést neked" -- mondta arcára fagyott mosollyal a "nem" hallatán.
A fúziók világában jól eligazodó cégvezetők természetesen tudják, hogy semmi sincs kőbe vésve, egy versenyhivatali meghallgatásra eleve engedménycsomagot is tartalmazó bőrönddel utaznak. Így tett a GE-csapat és sokan mások is. Ám a fúziós hullámban főszereplő amerikai vállalatok első embereinek otthon is számolni kell a számukra ingoványos, kiszámíthatatlan versenytanácsi talajjal. A GE például otthon zöld jelzést kapott az igazságügyi tárcától, az United Airlines-nál azonban pirosra váltott a lámpa, viszont az American Airlines előzőleg megkapta a jóváhagyást a TWA felvásárlására.
Nincs tehát egyenlő elbírálás. Igen keskeny ugyanis az a palló, amit a versenyhatóságok maguk fektetnek le a "versenyt korlátozó, túlzott erőkoncentráció" és a hajszálnyival különböző "bővülés és erőgyűjtés" között. Ki és milyen alapon dönti el például, hogy miért egy adott összeg feletti, feltételezett, összesített árbevétel legyen az egyetlen mérce és miért nem x összeggel többnél húzzák meg a határt? Mikor választ jó taktikát a fúzióban érdekelt felvásárló: ha az egész kiszemelt céget akarja megvenni, vagy megelégszik azzal, hogy annak egyik vagy másik üzletágát egyesíti saját, azonos tevékenységet végző üzletágával egy harmadik cégben? Hogyan lehet kivédeni azt a vádat -- erre éppen az amerikai légitársaságok esetében volt példa --, hogy a fúzió újabb cégházasságokat ösztönöz, így a kevesebb szereplő erősítheti helyzetét és végeredményben a vásárló jár rosszul a magasan tartott árak miatt?
Nincs kész recept, esete válogatja. Az egységes gondolkodás -- legalábbis az amerikai és az európai versenyhatóságok oldaláról -- vágyálom. Konzultálni azért szabad, sőt, ildomos. Így érvelt a minap a svéd kereskedelmi miniszter is, aki szerint a viszontagságos GE--Honeywell ügy megint rávilágított erre. Azt fejtegette, hogy mind az Egyesült Államok, mind pedig az Európai Unió erős jogi keretrendszert épített ki a versenyegyenlőség védelmére, ám ezek kissé másként, eltérően működnek. Szóval tárgyalni kell, de csak egy határig.
Mario Monti, az EU első számú versenyellenőre ki is jelölte ezt a határt. Szerinte súlyos hiba lenne globális szabályokat kidolgozni, mert ezzel megfojtanák a nemzeti törvénykezéseket. Azt azonban nem ellenzi, hogy létrehozzanak egy kifejezetten a versennyel foglalkozó nemzetközi fórumot, továbbá a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) jövő heti ülésén napirendre vegyék a versenykörülmények megvizsgálását.
Az EU egyébként nem most (a GE-ügy kapcsán) igyekezett először asztalhoz ültetni az amerikai versenyhatóságok embereit. Általános az a brüsszeli meggyőződés, hogy a mindinkább integrálódó uniós övezetben működő vállalatok eséllyel vehetik fel a küzdelmet a tengerentúli, nagy étvágyú cégekkel szemben, és ennek a védett versenyjogokban is meg kell nyilvánulnia. Nem kizárt, hogy éppen a GE-esetből tanulva Washington mégiscsak belemegy abba, hogy érdemi konzultáció kezdődjön a brüsszeli kollégákkal, netán a WTO fórumain egyezkedjenek.