Csaknem felére, kilónként 60 forintra esett az ipari meggy felvásárlási ára a 110-120 forintos korábbi árszinthez képest az elmúlt hét végén -- értesült a Világgazdaság. Galambos József, a Magyar Tartósítóipari Szövetség titkára elmondta: ágazati források szerint a piac összeomlott, a hazai feldolgozók és exportőrök leálltak az átvétellel.
Az események pánikszerűségét megerősítette Lux Róbert, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Terméktanács főtitkára is. Tájékoztatása szerint a háttérben többek között az áll, hogy a fő vásárlónak számító német konzerviparnak még jelentős árumennyisége van a tavaly gyártott termékekből. Ugyancsak maradtak eladatlan meggybefőttkészletek a hazai feldolgozóknál is. Emellett a közelmúltbeli esők rontották az akkor leszüretelt gyümölcs minőségét. Emiatt előfordult, hogy a német vevők több ipari meggyet szállító magyar kamiont visszafordítottak. Az események hatására a csak felerészben üzemelő hazai konzervipari cégek úgy döntöttek, hogy a felvásárlást szüneteltetik, amíg a már beérkezett árumennyiséget fel nem dolgozzák -- közölte Lux.
A meggy piaci pozíciói egyébként az idén eleve romlottak, mivel a tavalyi 2,4 márkás (300 forint feletti) itthoni kilónkénti telephelyi exportárak helyett 1,05-1,15 márkás árak alakultak ki. A kiviteli lehetőségek "beárazzák" az itthoni feldolgozású meggyet is, ez magyarázza a múlt évinél jóval alacsonyabb, 110-120 forintos korábbi (szezonkezdeti) árszintet. Az idei árcsökkenésben Lux szerint egyértelműen szerepet játszik, hogy Lengyelország és Jugoszlávia a meggyre vámmentes beviteli lehetőséget kapott az Európai Uniótól, mennyiségi korlátozások nélkül. A tavaly hatályba lépett magyar--EU-s agrárliberalizációs megállapodás számunkra nem tartalmaz ilyen kedvezményeket. Az exportot az is nehezíti, hogy a forint a márkához képest is erősödött az árfolyamsáv közelmúltbeli szélesítése miatt.
A főtitkár szerint ugyanakkor a kedvezőtlen hatások sem indokolják, hogy a piacon irreálisan alacsony, 60 forintos kilónkénti árak alakuljanak ki. A terméktanács szerint nincs akadálya annak, hogy a tavalyi 40 ezer tonnánál 15 százalékkal kisebb idei meggytermést megfelelő áron lehessen értékesíteni. A szervezet ezért úgy véli, napokon belül magához térhet a piac, Galambos azonban ezt vitatja. Lux mindenesetre felhívta a figyelmet arra, hogy a fákon megázott, késői érésű meggyet néhány napig még ne szüreteljék le a gazdálkodók. Így a hamarosan befejeződő szezon végéig megőrizhetik termésük minőségét.
Lapunk információi szerint az FVM vizsgálta az állami beavatkozás lehetőségét, de várhatóan semmilyen intézkedést nem tesz. A tárca elsősorban azzal indokolja mostani álláspontját, hogy a meggyszüret már régen véget érne, mire a támogatásokat életbe lehetne léptetni. Hosszabb távon az valószínűsíthető, hogy a piaci pozíciók javítása érdekében Magyarország is vámmentes meggybeviteli lehetőséget kér az EU-tól. Galambos szerint a mostanihoz hasonló gondok megelőzésére olyan megfigyelőrendszert is ki kellene építeni, amellyel a döntéshozók legalább a szezon előtt tájékozódhatnának a piaci szereplők szándékairól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.