BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Romolhat a külső egyensúly

Habár az első öthavi külkereskedelmi teljesítmény jól alakult, az általunk megkérdezett szakértő romlásra számít az év második felében. Az év első öt hónapjában 700 millió eurónyi működőtőke érkezett az országba.

Az év első öt hónapjában 700 millió euró külföldi működőtőke érkezett Magyarországra, tulajdonosi hitelek nélkül, jelentette be Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára tegnapi tájékoztatóján. Hozzátette: a magyarországi beruházás továbbra is kifizetődő a külföldi befektetőknek.
A gazdaság első öthavi folyamatairól, ezen belül is főként a külkereskedelem eredményeiről tartott tájékoztatón elhangzott: euróban számolva az export 20,4, az import 19,8 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi mérleg hiánya 1,7 milliárd euró volt. Hegedűs szerint az egyenlegromlás -- a bővülő külkereskedelmi forgalmat figyelembe véve -- viszonylag kisebb, mint tavaly.
Forintban számolva május végéig 460,3 milliárdra duzzadt a külkereskedelmi áruforgalom hiánya -- tette közzé ugyancsak tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A tíz legnagyobb exportőr az összes kivitel 35 százalékát adta úgy, hogy kivitelük 27,3, importjuk 3 százalékponttal kisebb mértékben emelkedett -- hangzott el a GM tájékoztatóján.
Az export dinamikája hónapról hónapra mérsékelten csökken -- összegezte a külkereskedelmi termékforgalom adatait Nagy Márton, az ING vagyonkezelő elemzője. Ezzel párhuzamosan az import dianamikája is lassul. Az első negyedévben megfigyelhető nettó export a második három hónapban is kitart, de mértéke csökkenni fog, javuló cserearányok mellett -- véli az elemző. Szerinte a második fél évben megfordul a folyamat, az export további lassulása mellett az import dinamikája megmarad. A harmadik negyedévtől -- a várakozások szerint -- nagyobb lehet az állami költekezés, ami az importdinamikát az exportdinamika felé emeli. Emellett a nemzetközi konjunktúra lassulása a második fél évben minden bizonnyal szintén hatással lesz a kivitelre, ami a külső egyensúly romlását vetíti előre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.