BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újratárgyalnák az IPB eladását

Az IPB bank eladásának újratárgyalását javasolja a cseh parlament a kormányzatnak. A tegnap elfogadott határozat nem kötelező érvényű a kabinetre, de jelzésértékű a külföldi befektetőknek.

A tízfős parlamenti bizottság megállapítása szerint a tavaly júniusban csődközelbe került IPB bank állami felügyelet alá vonása ugyan nem sértett törvényt, de a vonatkozó jogszabály felülvizsgálatra szorulna. A lépést mindössze három nappal követő értékesítéssel kapcsolatban a jelentés javasolja, hogy a szerződést a cseh állam javára történő módosítások elérése érdekében tárgyalja újra a kormány. A határozat nem kötelezi a kormányt, de óvatosabbá teheti a külföldi befektetőket -- írja a Bloomberg hírügynökség.
A parlament egyúttal azt ajánlotta a főügyésznek, vizsgálja meg a kormányzat, a jegybank és az IPB-ben 46 százalékban érdekelt Nomura szerepét az ügyben. A jelentés elismerte, hogy az ország harmadik bankjának állami átvétele elkerülhetetlen volt, és megmentette a pénzintézetet a csődtől.
A kabinetet egy éve sok bírálat érte, melyek szerint az IPB eladása a KBC tulajdonában lévő Obchodní Bankának túl gyors és túl költséges volt. Más elemzők viszont nagyra értékelték a kormányzat gyors reakcióját. A kockázatos eszközök állam által történő átvételéről a napokban állapodhatnak meg a felek, ezek értéke elérheti a 95 milliárd koronát (2,4 milliárd dollár).



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.