BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még számolják a többletbevételt

Júliusban 5,4 milliárd forinttal nőtt az államháztartás hiánya, a hetedik hónap végén 151,3 milliárd forint a deficit, ezzel az éves előirányzat 30,7 százaléka teljesült -- áll a Pénzügyminisztérium pénzforgalmi kimutatásai alapján készített havi tájékoztatóban. A bevételek továbbra is jó ütemben jönnek, de forgalmi adóból csak a tavalyi szint teljesült.

A tavaly júliusihoz képest az idén magasabb, 18,4 milliárd forint a központi költségvetés hiánya, ami egyetlen nagy átutalásnak, a Magyar Fejlesztési Bank tőkeemelésére szánt 35 milliárd forintnak tudható be. E tétel nélkül a júliust szufficittel zárhatta volna a központi költségvetés.
Az áfabevétel megítélésében nem egységes a tárca. Vitathatatlan, hogy a tavaly júniusi érték, amely szinte megegyezik az ideivel, kiugrónak tekinthető a 2000. év hónapjai között. Tény az is ugyanakkor, hogy a korábbi hónapokban megfigyelhető bruttó -- visszautalás előtti -- áfabevételi adatok legalább 5 százalékkal magasabbak a bázishoz képest. Ezek eredménye, hogy az előirányzathoz képest 3 százalékpontos az elmaradás. A tárcánál a visszaigénylések megnövekedésével magyarázzák a gyenge júniusi eredményt, melynek hátterében akár az adózási fegyelem erősödése, a szabályok pontosabb betartása is állhat.
Júliusban a társasági adóbevételek is elmaradtak a tavalyitól. A beérkezett 13,8 milliárd forint 5 százalékponttal kevesebb, mint tavaly ilyenkor, főleg az adóelőleg-teljesítés mértéke alacsonyabb ez évben.
A személyi jövedelemadó-befizetések alátámasztják a lakossági fogyasztás élénkülését mutató prognózisokat. Az éves előirányzatnak eddig már 60 százaléka realizálódott, 2000 első hét hónapjához képest pedig 20,3 százalékos a növekedés az idén. Az év hetedik havának 74,5 milliárdos eredménye 15,8 százalékkal magasabb, mint a bázis.
Egyelőre nincs prognózisa az idei többletbevételekről a tárcának, jelenleg folyik ennek elemzése -- tudtuk meg.
A kiadási oldal az uborkaszezon jegyeit mutatja. Teljesítménye kiegyensúlyozott, egyetlen rendkívüli kifizetésnek a Magyar Fejlesztési Bank részére átutalt, a költségvetésbe betervezett 35 milliárd forintos tétel tűnik (VG, 2001. július 20., 3. oldal). Ezzel a kormányzati rendkívüli kiadások előirányzat 50,8 milliárd forintos keretét immáron 87,7 százalékban felhasználták.
A társadalombiztosítási alapok helyzetét sem rontotta a július. Az államháztartás legnagyobb bevételi forrása, a tb-járulékbevétel a hónap végéig elérte az előirányzat 60,2 százalékát, a 2000. évi adathoz képest pedig 13,6 százalékos a növekedés.
E hónapban érkezett meg a központi költségvetés letéti számlájáról az eredeti szándék szerint ott csak áprilisig parkoltatott, nyugdíjemelésre megpántlikázott 15 milliárd forintból 13,4 milliárd. Nagy részét, 11,8 milliárdot a nyugdíjalap kapta, 1,6 milliárd forintot pedig az egészségbiztosítási alap fordíthat a megemelt összegű nyugdíjszerű ellátásainak finanszírozására.
Érződnek a megszorítások első jelei a gyógyszerkassza utolsó havi teljesítményén. Júliusban 14,1 milliárd forintot fordított a tb gyógyszerkiadásokra, ez máris másfél milliárd forintos lefaragást jelent az előző hónaphoz képest. Az időarányos előirányzat továbbra is messze, mintegy 10 százalékponttal a valós kifizetés alatt marad. Ez az egészségbiztosítási alap egyenlegét is determinálja.



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.