BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alig sérültek a gazdasági kapcsolataink

A magyar--amerikai gazdasági kapcsolatok eddigi kedvező alakulását -- az eddig rendelkezésre álló információk alapján -- nem befolyásolják az Egyesült Államokban végrehajtott terrorcselekmények -- közölte a Magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham in Hungary) ügyvezető igazgatója. Fáth Péter szerint a benzinárak emelkedése sem rendítheti meg az amerikai gazdaságot, amely jelentős felvevőpiaca a Magyarországon gyártott termékeknek. Remélhetően az üzleti élet is mielőbb visszaáll a rendes kerékvágásába.

Az USA Magyarország egyik legjelentősebb kereskedelmi partnere, az exportrangsor 5., az importlista 7. helyén áll. A 2000. évi adatok szerint azonban a teljes kivitel mindössze 4,6 százaléka irányul Amerikába, az összes behozatalnak pedig 3,5 százaléka származott onnan.
Sokkal nagyobb az amerikai kapcsolatok szerepe a befektetések területén. A Magyarországra az elmúlt 11 évben beáramlott 22 milliárd dollárnyi működőtőke egyharmada az Egyesült Államokból érkezett.
A Csepeli Fémmű Rt.-nek több évtizedes amerikai üzleti kapcsolata van, s ez hozzájárult ahhoz, hogy a cégnek sikerült talpon maradnia -- emelte ki Szabó Zsolt vezérigazgató. Idei, az USA-ba irányuló kivitele négymilliárd forintra tehető, ami az amerikai recesszió miatt kisebb a tervezettnél. A további történéseket befolyásolhatja a politikai helyzet, ami hathat a réz iránti keresletre, illetve annak árára is. A vezérigazgató hozzátette, az mindenképpen problémát jelentene, ha az átutalási gondok egy-két hétnél hosszabb időre elhúzódnának, abban az esetben ugyanis nem tudnák finanszírozni a termelést. A társaság ottani partnerével, egy kereskedelmi céggel a 2002. évi keretszerződésről a jövő héten tárgyalt volna, a megbeszélést egyelőre egy hónappal elhalasztották.
Az amerikai multinacionális cégek magyarországi leányvállalatai tegnap körlevelet kaptak a tengerentúli központból, amely egyebek mellett -- visszavonásig -- felszólítja az itteni alkalmazottakat, vezetőket a napokban tervezett külföldi tárgyalások, (légi) utazások elhalasztására. A számítás- és irodatechnikai eszközöket forgalmazó Hewlett-Packard Magyarországnál elmondták, hogy a kereskedelmi tevékenységben nem okoz fennakadást, hiszen a termékeket a kellő készlettel rendelkező európai raktárközpontokból szállítják Magyarországra. Hasonló a helyzet a mobiltelefonokat értékesítő Motorolánál is. A háztartási berendezéseket gyártó Whirlpool egyetlen fajta terméket, az amerikai típusú hűtőgépeket szállíttatja a tengerentúlról, de azok is a nyugati partról és hajón érkeznek a kontinensre.

A magyar--amerikai gazdasági kapcsolatok eddigi kedvező alakulását -- az eddig rendelkezésre álló információk alapján -- nem befolyásolják az Egyesült Államokban végrehajtott terrorcselekmények -- közölte a Magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham in Hungary) ügyvezető igazgatója. Fáth Péter szerint a benzinárak emelkedése sem rendítheti meg az amerikai gazdaságot, amely jelentős felvevőpiaca a Magyarországon gyártott termékeknek. Remélhetően az üzleti élet is mielőbb visszaáll a rendes kerékvágásába. VG-összefoglaló-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.