Átcsoportosítások az agrárbüdzsében
Hamarosan a kormány beleegyezését kéri az FVM ahhoz, hogy átcsoportosításokat hajthasson végre 309 milliárd forintos idei költségvetésében -- értesült lapunk. A tárca csak a meghatározó agrárkasszákon belüli forráselosztásban kap szabad kezet, míg az azok közötti pénzmozgatáshoz minden esetben meg kell szereznie a kabinet jóváhagyását is.
Információink szerint a minisztérium most az eddig 80 százalékban felhasznált agrártermelési támogatásokat bővítené a beruházási szubvenciók rovására. Mintegy 3 milliárddal megtoldanák a hitelkamat-támogatásra szolgáló agrárfinanszírozási keretet, és egymilliárddal növelnék a földalapú támogatásokat is. A 4 milliárdos összeget a gazdahitelprogramra és az agrárkölcsönök kezességbeváltására szánt pénzekből vonnák el. Mindkét jogcím a beruházási támogatások részét képezi.
További módosításként az FVM saját hatáskörben mintegy 3 milliárddal növelné a gépvásárlási dotációkat is -- tudtuk meg. A szükséges pénzt a kezességbeváltási keretből, illetve az öntözésfejlesztési és meliorációs kiadásokból teremtenék elő. Korábbi tárcanyilatkozatok szerint a minisztérium nemrégiben már 15 milliárdos átcsoportosítást hajtott végre büdzséjében.
Információink szerint a most tervezett változtatások egyelőre nem érintik a 37,7 milliárdos piacra jutási támogatási keretet. Itt az eredeti tervekhez képest 3-3,5 milliárdos megtakarítás várható, mivel a felhasználás az időarányosnál kisebb. E kasszát viszont ma már több mint 20 milliárdos ágazati többletigény terhelné a túltermelésből fakadó, sorozatos értékesítési zavarok miatt. A szakmai kimutatások szerint a búzaágazatra 10-12 milliárd, a borra 2,7 milliárd, az almára 3,6 milliárd, a tejre 2,5 milliárd, a baromfira 0,4 milliárd forint kellene.
Az FVM ugyanakkor előreláthatólag csupán 2,5-3 milliárdos pluszforrásra számíthat a zárszámadás kapcsán feltöltődő költségvetési tartalékból, holott -- ideértve az agrárpiaci zavarok kezelésére kért pénzeket is -- augusztusban még 37 milliárdos többletigényt jelzett. A 2,5-3 milliárdos kiegészítésből 1,2 milliárdot az almapiacra, a fennmaradó összeget várhatóan BSE-s megelőző intézkedésekre és a SAPARD Hivatal fejlesztésére kell költenie. A piacra jutási kassza 3-3,5 milliárdos "megtakarításából" 1,2 milliárdot ugyancsak az almaágazati gondok kezelése visz el a kormány korábbi döntése szerint. Így több további piaci intézkedést már csak a 2002-es agrárbüdzséből finanszírozhatna az FVM.


