BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az M 1 az egynapos háború nyertese

Az USA elleni terrortámadás krónikája átrendezte a hazai tévécsatornák nézettségét. Kedden este, 19--23 óra között, különkiadással is jelentkezett M 1 nézettsége elérte, sőt részben meg is haladta a kereskedelemi csatornákét. Az M 1 ezzel saját rekordot döntött: már régóta nem forult elő, hogy az összes tévéző közel 30, illetve a 18--48 éves korosztály majdnem negyedét lekösse.

De a rendkívüli estének valamilyen szempontból minden jelentős csatorna a "nyertesévé" vált: 31,5 százalékos közönségarányával az összes néző körében a Tv 2; közel 33 százalékával pedig -- a 18--49 éves kor közöttiek célcsoportjában -- az RTL Klub került az élre. Utóbbi adását a legnézettebb pillanatban 2,5 millióan, a Tv 2-ét 2,3 millióan kísérték figyelemmel. A Tv 2 16 óra 9 perckor indított rendkívüli adásának rendelték alá a teljes hírszerkesztőséget -- mondta Pintér Dezső elnök a Világgazdaságnak --, tekintet nélkül a többletköltségekre. Az RTL Klub kommunikációs igazgatója, Szabó Stein Imre hangsúlyozta, hogy a hírszolgáltatásban a költség nem játszott szerepet.
Ugyanakkor mindkét kereskedelmi csatorna sugározta nagy nézettségű kvízműsorait, és ezeknek is megvolt a maguk közönsége: a játék legnézettebb percében a Tv 2 Nincs kegyelem -- A leggyengébb láncszem című műsorát 2,1 millióan választották a megrázó híradásokkal szemben.
Bozsonyi Károly, az ABG marketingigazgatója szerint a múlt kedden, este 19--23 óra között, a teljes lakosságból -- percenként -- átlagosan 4,371 millióan néztek tévét, ugyanekkor 6,737 millióan töltötték az idősáv 65 százalékát -- valamelyik csatornát figyelve -- a készülékek előtt. Viszont egy hete, azaz egy átlagos kedden csak 3,7 millióan tévéztek. Ebből a 19--23 óra közötti idő 59 százalékában 6,3 millióan ültek készülékük előtt.
A hazai napisajtó minden orgánuma teljes első oldalát betöltötte az amerikai tragédiáról szóló híradás. A Blikk tipográfiai hagyományaihoz híven látványos címsorokba, a Népszabadság egyetlen hatalmas fotóba, a Világgazdaság az USA elleni terrorcselekmények történetét összefoglaló hírgrafikába tömörítette információit.
A Heti Világgazdaság stábja a 15 órakor meghozott döntéstől számítva 8 óra alatt készítette el és juttatta nyomdába aktualizált címlappal és részletes tudósításokkal a másnapi lapot -- mondta Lipovecz Iván főszerkesztő. Szerinte az anyagok cseréje nem járt lényeges többletköltséggel, csak a lap eredeti borítójával kinyomtatott plakátok vesztek kárba, és az új utcai plakátok kiragasztása késett néhány órát.

Az USA elleni terrortámadás krónikája átrendezte a hazai tévécsatornák nézettségét. Kedden este, 19--23 óra között, különkiadással is jelentkezett M 1 nézettsége elérte, sőt részben meg is haladta a kereskedelemi csatornákét. Az M 1 ezzel saját rekordot döntött: már régóta nem forult elő, hogy az összes tévéző közel 30, illetve a 18--48 éves korosztály majdnem negyedét lekösse. Acsay Judit-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.