BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bővül a Széchenyi-terv

Két új pályázatot indít október 1-jén a Gazdasági Minisztérium a Széchenyi-terv keretében -- jelentette be Nagy Róza, a Gazdasági Minisztérium (GM) közigazgatási államtitkára a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tegnapi küldöttgyűlésén.

A közúti közlekedési szolgáltatás területén működő belföldi mikro-, kis- és középvállalkozások gépjárműparkjának fejlesztését segítő pénzügyi keretből a 3,5 tonnánál nagyobb teherautók beszerzéséhez lehet 30 százalékos mértékig támogatást kérni. Ennek maximuma járművenként ötmillió, vállalkozónként húszmillió forint. Autóbusz-vásárlás esetén a támogatás mértéke szintén 30 százalékos lesz, felső határa járművenként nyolcmillió, vállalkozónként 25 millió forint.
Lapunk információi szerint a pályázat kerete egymilliárd forint. Ez szakértők szerint mintegy 200 jármű vásárlásának támogatására lesz elegendő. Úgy tudjuk, a pályázat feltétele, hogy a beszerzések azonos mértékű (ugyanannyi jármű) leselejtezéssel párosuljanak.
A másik új pályázat keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítését szolgáló műszaki berendezések, gépek beszerzéséhez 50 százalékos, de maximum 50 millió forintos támogatás kérhető. Ez a pályázat a gazdaság minden területén működő vállalkozás számára nyitott. A tárca még az idén új pályázatot ír ki a mikrohitel kamattámogatására is. A tervek szerint a kamat 25 százalékáig lehet majd támogatást kérni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.