Az állami költségvetésből a lakástámogatási kiadások között 2001-re 1 milliárd forintot, jövőre pedig 0,8 milliárdot irányoztak elő ezen lakóépületek helyreállítására. Az első szakasz költségeinek fedezésére szolgáló összeget várhatóan szeptember végéig átutalja az érintett önkormányzatoknak a Magyar Államkincstár. Vissza nem térítendő állami támogatást kapnak azok a családok, ahol az egy főre jutó jövedelem felső határa az öregségi nyugdíj minimumának háromszorosa, illetve egyedülállók esetében a minimálbér másfélszerese. A károsult tulajdonosokat az önkormányzatok tájékoztatták az igénybe vehető lehetőségekről.
Az egykori Ózdi Kohászati Művek salakfeldolgozó üzeme kezdte meg 1985-ben az úgynevezett martinsalak értékesítését, melyet Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye 83 településén lakóházak építésére használtak fel. Ezek az épületek az 1990-es évek közepétől kezdve egyre gyakrabban károsodtak a beépített martinsalak miatt. A károsultak többsége -- rossz anyagi helyzete miatt -- nem tudja viselni az újjáépítés költségeit, ezért kormányhatározat döntött a költségvetési támogatásról.