BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javuló foglalkoztatás

Visszatekintés Júniusban szinte kizárólag a gépjármű-kereskedelem húzta a kiskereskedelmi forgalmat -- derült ki nyilvánosságra hozott adatokból (VG, 2001. augusztus 28.). A volumenindex júniusban 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, míg az első fél éveket összehasonlítva 5,7 százalékos növekedés adódik. Bár januártól csökken a bővülés üteme, a dinamika még mindig jelentősen meghaladja a 2000. év volumennövekedését, amikor csupán 2 százalékos emelkedést mutatott ki a KSH.

Júniusban csaknem minden termékcsoport esetében nőtt a forgalom, bár ennek mértéke a legtöbb esetben elhanyagolható volt. A bővülés szinte kizárólag a gépjármű- és járműalkatrész-kiskereskedelem tevékenységcsoportban nőtt rendkívül dinamikusan (17 százalékkal), igazolva az autóeladások területén megfigyelhető hazai konjunktúrát.
Az elmúlt kedden látott napvilágot a foglalkoztatásról és munkanélküliségről szóló jelentés (VG, 2001. augusztus 29.). Tovább csökkent a munkanélküliség, mára az Európai Unió átlagánál jobb Magyarországon a helyzet. A május--júliusi negyedévnyi időszakra 5,6 százalékos átlagos munkanélküliségi rátát adott közre a KSH. Ez a munkaerő-piaci felmérések 1992-es kezdete óta a legalacsonyabb érték.
A vizsgált időszakban 230 ezer ember volt kényszerűen állástalan, 35 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek 46 százaléka egy éve vagy annál régebben keres munkát, a tartósan állástalanok aránya 1,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Várják a keddet
Előrejelzés Meglehetősen zsúfolt a makroelemzők előjegyzési naptára. Hétfőn a fizetési mérleg július havi alakulását teszi közzé a Magyar Nemzeti Bank. A legtöbben azonban a keddi napot várják, egyszerre háron jelentést is közread a Központi Statisztikai Hivatal. A GDP második negyedévi alakulásának előzetes számai mellett a beruházásról szóló jelentés, a havi rendszerességű tájékoztatók közül pedig az ipar július havi alakulása is e napon jelenik meg. Szerda a külkereskedelmi forgalom, valamint az állatállomány alakulásáról szóló statisztikáé. Csütörtökön a kalászos gabonák 2001. évi terméseredményeiben merülhetnek el az érdeklődők, majd pénteken az első fél évet záró kiskereskedelmi üzlethálózat statisztikája jelenik meg.
A fizetési mérlegnél továbbra is kérdés, hogy a forint áralakulása mennyire nyomja rá bélyegét az árumérleg soraira. A legutóbbi, ismeretes fizetésimérleg-adat (a júniusi) a várakozásokat igazolta, a folyó fizetési mérleg hiánya 925 millió euró, az árumérleg pedig 1039 milliós deficittel zárt június végén, az előzetes adatok alapján.
Kedden az ipar júliusi teljesítményét összefoglaló adatokat ismerhetjük meg. A KSH előző jelentése feketelevesként hatott, az ipari volumenindexek minden várakozást alulmúltak. Júniusban egy hónap alatt csaknem 10 százalékkal csökkent a termelés, így a nyár eleji kibocsátás nem haladta meg a 12 hónappal korábbit. Az ipari kibocsátás lassulása erősebb a várakozásoknál, ami miatt a GDP-előrejelzéseket is csökkentik a szakértők. A bruttó hazai termék második negyedévi alakulásáról szóló előzetes adatokat is kedden hozza nyilvánosságra a KSH.
Szerdán a külkereskedelmi forgalom legfrissebb adatait teszi közzé a KSH. Az elmúlt havi jelentésen még nem látszott az erős forint hatása a külkereskedelmi mérlegen. Jelentős változásokra ugynakkor nem kell számítani, eddig a vámszabad-területi export dinamikus fejlődése figyelhető meg. A kivitelen belül a gépek, gépi berendezések árufőcsoport a húzóerő, immáron 60 százalékra nőtt a teljes exporton belüli részaránya.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.