Mentőakciók világszerte
A biztosítók egy része hétfő éjféli határidővel mondta fel a meglévő szerződéseket. A várható súlyos következményekre való tekintettel a határidőt utóbb csütörtökre módosították, a könnyítést a kormányok igyekeznek arra felhasználni, hogy szükség esetén viszontbiztosítóként lépjenek fel, és a kötelezettségek átvállalásával adjanak módot a járatok indítására.
Ma 24 órakor jár le a Malév szerződése is a biztosítókkal, amelyeket azonban lapunk érdeklődésre Danks Emese, a társaság szóvivője nem kívánt megnevezni. Mint elmondta, a légitársaság vezetői ma tárgyalnak a kormány, a biztosítók és a lízingcégek illetékeseivel.
Az amerikai mentőakció 15 milliárd dollárjából "csupán" 5 milliárd jelent közvetlen segélyt, 10 milliárd pedig hitelgaranciát. Az európai légitársaságok szövetsége bejelentette, hogy tagvállalatai 2,5-3 milliárd dollár veszteségre számítanak a merényletek következtében.
A szerződések felmondása miatt, illetve a kormányszavatosság hiányában a légitársaságoknak kellő biztosítási fedezet hiányában kellett volna gépeiket közlekedtetni, ami -- többek között -- a lízingszerződések súlyos megszegésének tényállását is kimerítette volna.
Londonban a kormány -- békeidőkben elképzelhetetlen módon -- közvetlenül lépett fel a biztosítási piacon, és kötelezettséget vállalt a háború és terrorizmus miatti többletkárok esetleges megtérítésére. Ilyen kockázatokra eddig általában 36 millió font sterlingben maximált kártérítés volt kikötve, utóbb azonban a biztosítótársaságok ennek többszörösére akarnak felkészülni, mégpedig a korábbiak 10-15-szörösére emelt díjak ellenében. London egyelőre egy hónapig vállalja át a díjkülönbözetet, hogy légitársaságait valahogy a víz felett tudja tartani.
A német kormány négy hétre vállalt hasonló kötelezettséget, itt azonban kikötötték, hogy az adott károkat maximum 20 milliárd dollár erejéig szavatolja. A megváltozott körülmények között közlekedtetett gépenként 1 milliárd dolláros kötelezettségvállalásra lenne szükség lapértékelések szerint.
A brit és a német támogatási modellt az EU pénzügyminiszterek szombati li?ge-i -- nem hivatalos -- tanácsülésükön is irányadónak tekintették, és ideiglenes jelleggel jóváhagytak ilyen jellegű kormányzati akciókat. Általában irányadónak tekintik az egy hónapos garanciavállalást, elhangzott azonban, hogy az ilyen fedezetek hatálya szükség esetén meghosszabbítható. A belga pénzügyminiszter szerint a lehetséges támogatási akciók teljes összegéről jelenleg még nem alakítható ki teljes kép. A miniszterek külön felhívást intéztek az EU-s közlekedési miniszterek október 15-én esedékes üléséhez, szorgalmazva, hogy hozzanak hathatós intézkedéseket a légi közlekedés biztonságának fokozása érdekében. Ez utóbbi egyebek között ki kell terjedjen a csomagok ellenőrzésére, a pilótafülke fokozottabb védelmére, a tagországokban honos biztonsági intézkedések "minőségi kontrolljára", a személyzet szakképzésére, valamint "fegyverfajták meghatározására".


