BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs illegális gyógyszervizsgálat

A "multik" privatizálnák a kórházakat; ám az átalakításról szóló törvénytervezetben kizárólag nonprofit intézményi változtatást javasolnak -- mondta tegnap újságíróknak az egészségügyi miniszter. Azt reméli, hogy a parlament előtt lévő kerettörvénytervezet zöld utat ad a szellemi szabadfoglalkozású orvoslásnak is.

Mikola István azt is bejelentette, hogy tegnap megalakult a Hungarotranszplant Kht., amely itthon és a határainkon túl is koordinálja a szervátültetéseket. A miniszter vizsgálatot rendelt el egy osztrák könyv kapcsán, amely szerint nálunk kontrollálatlanul folynak a klinikai gyógyszerkísérletek. Mint mondta, az eddigi ismeretek szerint nincs illegális kísérletezés, az EU-szabályokkal harmonizáló rendszer alapján történnek a vizsgálatok.
Kérdésre válaszolva elmondta azt is: törvényben szabályoznák, hogy a gyógyszerészek a jelenlegi 25 helyett többségi tulajdont szerezzenek a patikákban, amihez hitelkonstrukciót dolgoznak ki, és remélhetőleg központi forrás is jut e célra. Azt is reméli, hogy az ágy mellett dolgozó ápolónők jövedelmét még az idén növelni tudják, az ügyben folynak a tárgyalások.
Oberfrank Ferenc, az OEP főigazgatója bejelentette, hogy a Közbeszerzési Értesítőben megjelent az a pályázat, amelyet a Fiumei úton lévő egészség- és nyugdíjpénztár dolgozóinak elhelyezése végett írtak ki, az életveszélyessé vált épületet ugyanis felújítják.

A "multik" privatizálnák a kórházakat; ám az átalakításról szóló törvénytervezetben kizárólag nonprofit intézményi változtatást javasolnak -- mondta tegnap újságíróknak az egészségügyi miniszter. Azt reméli, hogy a parlament előtt lévő kerettörvénytervezet zöld utat ad a szellemi szabadfoglalkozású orvoslásnak is. MUNKATÁRSUNKTÓL-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.