Széchenyi-pénzeket kérne az FVM
Az FVM-es elképzelések szerint a Széchenyi-terv forrásaiból többek között a családi gazdaságok földvásárlását, illetve más ingatlanszerzését és fejlesztéseit segítenék különböző pályázatokkal -- tudtuk meg. A Gazdasági Minisztériumnak (GM) ugyanakkor egyelőre nincs információja konkrét FVM-es javaslatokról. A tárca szakértői lapunknak elmondták: az államháztartási törvény értelmében az állami pénzek kizárólag a költségvetési jogszabályban meghatározott célokra költhetők el. Így az FVM-nek az agrártámogatási problémákat elsődlegesen saját büdzséjéből kell megoldania, míg például a GM a nála lévő vállalkozási céltámogatásokért felelős. Egy kormányrendelet azonban a tárcák együttes programfinanszírozását is lehetővé teszi. Így elvileg a Széchenyi-források agrárcélú felhasználása sem zárható ki, ha sikerül közös támogatási pontokat találni. (Mint ismert, a Széchenyi-tervben ma gyakorlatilag nincsenek agrárpályázatos lehetőségek.)
Információink szerint az FVM előkészítés alatt álló jövő évi saját költségvetési rendszerében nevesített plusztámogatásokkal részesítené előnyben a családi üzemeket. Ez azt jelentené, hogy a kedvezményezettek nagyobb normatív vagy százalékos dotációkhoz juthatnának a más ágazati szereplőknek is járó "alapösszegeken" (más költségvetési előnyökön) felül. A nevesített pénzügyi lehetőségeket az FVM különböző támogatási rendeletei tartalmazzák majd.
Mint lapunk híradásából ismertté vált, a kormány -- ellentétben az eredeti tervekkel -- nem nyújt be családi gazdaságokról szóló törvényjavaslatot a parlamenthez, e helyett csupán rendeletet alkot (VG, 2001. szeptember 21.). Az FVM a már korábban összeállított törvényi koncepciót -- hasonló tartalommal -- most rendelettervezetként készíti el. A családi gazdaságot továbbra is speciális vállalkozási formaként értelmezik. E termelői kör az állami támogatások mellett adó- és illetékkedvezményeket is kap a parlament előtt lévő pénzügyi törvénycsomag révén, és a PM több tb-könnyítés bevezetési lehetőségét is vizsgálja.
Mivel nem lesz családi törvény, technikai okokból korrigálni kell az agrárpénzügyi kormányzati módosító javaslatokat is -- tudtuk meg. Ezek ugyanis az időközben "ejtett" családi törvényre épülnek, így e hivatkozást most mindenhol "más jogszabályra" kell javítani.


