BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felértékelődő határ menti régiók

Az uniós csatlakozásra törekvő Magyarország és Szlovákia határ menti régiói felértékelődnek, s kívánatos kihasználni a közös pályáztatás, fejlesztés előnyeit -- hangoztatta Gérny Gábor, a Gazdasági Minisztérium főosztályvezetője a budapesti szlovák nagykövetség által Budapesten tegnap rendezett gazdasági fórumon.

A Bécs--Pozsony--Győr háromszög már most is a fejlődés élvonalában van, s ezt a folyamatot kívánatos kiterjeszteni -- húzta alá. A kétoldalú gazdasági kapcsolatok dinamikus növekedéséhez jelentősen hozzájárulhat az Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária Valéria híd, valamint a Salgótarján és Losonc közötti közúti közlekedési kapcsolat távlati meghosszabbítása észak és dél felé -- közölte Fodorné Kovács Erzsébet, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A megye fejlesztési terve ez év végére készül el, ami a kétoldalú kapcsolatokban üzleti lehetőségeket vázol majd fel.
Az üzletember-találkozón elhangzott, a magyar--szlovák kereskedelmi forgalom az idén eléri az évek óta áhított álomhatárt, az egymilliárd dollárt. Ez év első nyolc hónapjában a volumen csaknem időarányos, 641,7 millió dollár volt, a mérlegen 134,3 milliós szlovák aktívummal.

Az uniós csatlakozásra törekvő Magyarország és Szlovákia határ menti régiói felértékelődnek, s kívánatos kihasználni a közös pályáztatás, fejlesztés előnyeit -- hangoztatta Gérny Gábor, a Gazdasági Minisztérium főosztályvezetője a budapesti szlovák nagykövetség által Budapesten tegnap rendezett gazdasági fórumon. VG-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.