BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megakadályozzák a spekulációt

A kormány tegnap egyebek között arról döntött, hogy mintegy 80 ezer rendvédelmi dolgozó már jövő januártól megkapja a törvényben meghatározott teljes béremelését. A várhatóan 35 milliárd forinttal feltöltött gyógyszerkassza likviditására novemberben 17 milliárdot biztosít a kabinet.

A kormány tegnapi döntése alapján elidegenítési tilalmat jegyeznek be azokra az ingatlanokra, amelyeknek tulajdonosai részesülnek a lakáscélú hitelhátralékok mérséklését szolgáló állami támogatásban -- mondta a kabinet tegnapi ülését követően Borókai Gábor kormányszóvivő. A legfeljebb tíz évre szóló elidegenítési tilalom célja a kormány szándékai szerint a spekuláció megakadályozása. Így nem adhatják el otthonaikat azok, akik a lakáshiteleiket csak a kiegészítő állami támogatás segítségével tudják törleszteni. A hátralékok mérséklésére már korábban elkülönítettek 7,5 milliárd forintot.
A kormány tegnapi ülésén felhatalmazta az Államháztartási Hivatalt, hogy 17 milliárd forint erejéig biztosítsa az egészségbiztosítási alap ideiglenes likviditását. Ez az összeg elegendő a gyógyszertámogatások novemberi költségeire. Az Országgyűlés várhatóan november közepén elfogadja a zárszámadási törvényt, s akkor a kormány által már jóváhagyott 35 milliárd forinttal nő majd a gyógyszerkassza.
Jövő év január 1-jétől mintegy 80 ezer rendvédelmi dolgozó kapja meg korábban elhatározott teljes béremelését, amelyet a törvény szerint 2003 júliusáig kellene biztosítania az állami költségvetésnek. Az előre hozott béremelésre mintegy 16 milliárd forintot fordít a költségvetés. A kormányszóvivő emlékeztetett arra: az érintettek ez év július 1-jétől már megkapták a teljes emelés 70 százalékát. Az érintett mintegy 80 ezer köztisztviselő az idén nyáron szintén megkapta a tervezett emelés 70 százalékát. Borókai Gábor szerint a kabinet egyrészt azért tartotta indokoltnak, hogy a rendvédelmi dolgozók előbb megkapják a teljes béremelést, mert nagy a lemaradásuk, másrészt olyan speciális helyzetben van a világ, amelyben indokolt nagyobb megbecsülésük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.