Startra kész újabb PHARE-programok
A vállalkozások együttműködésének erősítését célzó PHARE 2000 program 11,1 millió eurós összkeretéhez hétmillióval járul hozzá az Európai Unió, a többi a magyar társfinanszírozás -- mondta el lapunk érdeklődésére Csuhaj V. Imre, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) kuratóriumának elnöke. A területfejlesztésbe integrálódott program a Dunától keletre lévő három régióra -- Észak-Magyarország, Észak-Alföld és Dél-Alföld -- terjed ki, és három projektből áll.
A 1,25 millió euró forrású marketing- és tanácsadói programra már kiírták a pályázatot. Erre például helyi vállalkozói központok alkotta konzorciumok jelentkeztek, a tender a jövő év első negyedében lezárulhat. A vállalkozások vissza nem térítendő támogatására kilencmillió euró (ebből hétmillió a PHARE-pénz) jut. A készülő pályázat értelmében a beruházások -- egyebek között gépbeszerzés, logisztikai fejlesztés -- teljes értékének 50 százalékát lehet majd elnyerni. A program 2003. szeptember 30-án zárul. A támogatások felhasználását ellenőrző monitoring rendszer kiépítéséhez a helyi vállalkozói központok 850 ezer eurót kapnak.
Előkészületben van a mikro-, kis- és középvállalkozások elektronikus kereskedelemre, az információs társadalom kihívásaira való felkészítését szolgáló PHARE 2001 e-commerce program is. Ennek lebonyolítója az MVA, jövőre indul, és 2004-ben záródik. A 4,15 milló euró összforrásból 2,15 millió a PHARE-pénz. A vissza nem térítendő támogatásokra a tervek szerint kétmillió euró jut, és pályázat révén nyerhető el. A többiből az előkészítést, oktatási és tanácsadási programot finanszíroznak.
Az 1999-es PHARE-program MVA-s projektjeit sikeresnek nevezte Csuhaj V. Imre. A mikrohitelprogram folytatódik, felső határa október 15-étől hárommillióról hatmillióra emelkedett. Erre az EU magyarországi delegációjával szeptember végén aláírt megállapodás értelmében összesen közel 10,7 millió euró (ebből mintegy 5,4 millió a PHARE-hozzájárulás, a többi a magyar társfinanszírozás) használható fel. Ez annak köszönhető, hogy sikerült az Országos Mikrohitel Alapba kerülő forráshoz átcsoportosítani az 1999-es PHARE két projektjéből a fel nem használt pénzeket. Így nem veszett el a magyar társfinanszírozással együtt a VPOP-projekt 3,42 millió euró maradványa, valamint a Környezetvédelmi Minisztérium mintegy 1,93 millió eurója sem.
A PHARE 1999 további három MVA-programot érintett. A mikro- és kisvállalkozások vissza nem térítendő támogatásának kerete 1,7 millió euró (fele-fele arányban PHARE-, illetve magyar társfinanszírozás) volt. Egyebek között a marketingtermék-fejlesztés költségének 50 százalékára lehetett pályázni. Az erre jelentkező több mint 500 kkv közül mintegy kétszázan jutnak 1,3--2,6 millió forint közötti támogatáshoz. A nyertesekkel folyamatosan kötik a szerződéseket.
A helyi vállalkozói központokk működésükhöz kapcsolódóan vissza nem térítendő támogatásra pályázhattak. A beadott anyagokat szeptember végén értékelték, a 865 ezer eurós keretből 27 program valósul meg. Ezenfelül a vállalkozások információval való ellátására, a tanácsadási, illetve oktatási tevékenységre mintegy egymillió eurót kaphattak a hvk-k.
Az inkubátorház-program első ütemében két, referenciául szolgáló technológiaorientált inkubátorház létrehozásához mintegy 1,82 millió euróra lehetett pályázni. A nyolc pályázó közül az informatikai jellegű kisvállalkozásokat befogadó budapesti, valamint a klasszikus termelő-kereskedő kkv-kat fogadó csornai pályázat nyert. Ezek a projektek 50 százalékos támogatást kapnak.


