BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Berlin kénytelen eladósodni

Németországban immár a pénzügyminiszter által is megerősített ténnyé vált a költségvetési bevételek tervezettől való jelentős elmaradása. Hans Eichel az adókhoz nem akar nyúlni, ezért a deficit átmeneti növelése -- és ezzel együtt pótlólagos állami eladósodás -- révén keres haladékot az államháztartás konszolidálásának folytatásához.

A pénzügyminiszter a hét végén személyes nyilatkozatban erősítette meg az államháztartás egyensúlyi pozícióinak romlásáról szóló korábbi (VG, 2001. november 6.) találgatásokat. Eichel szerint az adóbevételek az idén 6,6 milliárd, jövőre pedig 9,8 milliárd euróval maradnak el a legutóbbi előrejelzésben szereplő szinttől. A kiesést a miniszter mindenekelőtt a német gazdaság növekedésének -- külső tényezők által kiváltott -- lassulásával indokolta. A külső tényezők között említette az amerikai és a japán gazdaság gyengélkedését, az Európai Központi Bank által tavaly foganatosított kamatemelést, az állat-egészségügyi pótkiadásokat, illetve az olajár emelkedését.
Eichel a fokozódó pénzügyi feszültségek dacára sem akarja visszavonni a hónapokkal ezelőtt elfogadott adócsökkentéseket, annál is kevésbé, mert éppen ezektől várja a kereslet élénkülését. A legnagyobb bevételkiesés egyébként a forgalmi, az iparűzési és a vállalati nyereségadónál jelentkezik. Ez utóbbi körében hatalmas -- a Süddeutsche Zeitung becslése szerint akár 85 százalékot is elérő -- visszaesés várható.
A lap szerint a pénzügyminiszter szerdán terjeszti a költségvetési bizottság elé a helyzet kezelésére vonatkozó javaslatait. Várakozások szerint Eichel az államadósság átmeneti növeléséhez folyamodik, mert -- lévén jövőre választási év -- a megszorításokat kerülni lesz kénytelen. A Reuters bizonyosnak tartja, hogy a deficit/GDP mutató idei alakulására tervezett 1,5 és a 2002-re várt 1 százalék teljesíthetetlen lesz. Eichel ennek ellenére kijelentette, hogy a német költségvetés 2006-ra való kiegyensúlyozásának tervét nem adja fel.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.