"Egyenüzenetek" a háborúról
A Neewsweek legutóbbi felmérése szerint az amerikaiak csökkenő arányban támogatják az USA afganisztáni akcióját: a múlt héten 72 százalékuk, egy héttel korábban 75, még azelőtt 78 százalék. Egyaránt 46-46 százalékuk gondolta, hogy a hatóságok átgondoltan, illetve kapkodva kezelik a hazai bio- és egyéb terrorfenyegetéseket. Lépfene-fertőzöttséget tegnapig 17 esetben igazoltak a vizsgálatok, négyen haltak bele az ismeretlen helyről származó kórba. A keleti parton több függőhíd őrzését megerősítették, miután az illetékesek olyan értesülések birtokába jutottak, hogy e létesítmények november elején támadásnak lehetnek kitéve.
Az Afganisztánt uraló táliboknak már nincs működő kormányuk -- jelentette ki Donald Rumsfeld Iszlámábádban, ahol Abdul Szattar pakisztáni külügyminiszterrel tárgyalt. Az amerikai védelmi miniszter előzőleg Moszkvában, illetve két "frontországban", Üzbegisztánban és Tádzsikisztánban folytatott megbeszéléseket. Rumsfeld szerint a táliboknak enklávékban maradt koncentrált katonai erejük, és ezekben ki tudják kényszeríteni akaratuk érvényesülését, de ez minden.
Richard Myers tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke megerősítette, hogy a bombázások kiiktatták a tálib légvédelmet, megszűnt az utánpótlási képességük is. Azt egyikük sem magyarázta meg, hogyan semmisülhetett meg egy 3,2 millió dollárt érő távirányított Predator kémrepülő, míg szakértők egy helikopter lezuhanását a hirtelen beállt faggyal indokolták. A Pentagon mindenesetre most két újabb, Global Hawk pilóta nélküli kémrepülőt és Boeing--707-esből átalakított JSTARS, földi célpontok elleni pontos támadásra alkalmas gépeket irányít a térségbe -- jelentette be John Stufflebeem ellentengernagy.