Hivatalosan egyetlen párt sem döntött még képviselőjelöltjeiről, az egyéni körzetekben indulók és a listán szereplők formális véglegesítésére a pártok többsége csak az év végén vagy januárban készül. A Fidesz helyi szervezeteiben az országos választmány döntése értelmében november 19-e és december 20-a között kell meghozni az egyéni jelöltek kiválasztásáról szóló döntéseket. A jelöltállítás központilag megadott szempontjai szerint előnyben kell részesíteni a párt jelenlegi képviselőit. A 144 fős frakcióból előreláthatólag három-négy -- ezen szándékát bejelentő -- képviselő nem indul újra: Riegler Zoltán és Oszlár Albert már biztosan nem, a bizonytalanok közé tartozik Tölgyessy Péter. Hivatalos döntés egyelőre az MDF-ben sincs, ám szinte biztosra vehető, hogy a párt mind a 16 jelenlegi képviselője újra indul egyéni körzetben.
A Fidesz a már megkötött együttműködési megállapodásokban több mint 50 választókörzetet szövetségeseinek ígért oda. Folynak a tárgyalások egyes kisgazda politikusokkal is, melyekről Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter lapunknak azt mondta: a vártnál több kisgazda politikus lehet Fidesz-támogatással jelölt, akiknek nevét szerinte november végéig nyilvánosságra hozhatják.
Nagyarányú cserére készül soraiban az MSZP: a párt vezető politikusai szerint akár a frakció egyharmada is jelölés nélkül maradhat 2002-ben, akik között egyaránt akadnak önként visszavonulók és olyanok is, akiket a helyi szervezetek váltanak le. Utóbbiak közül azonban többen esélyt kapnak a listákon. A mai állás szerint a jelenlegi, 137 fős képviselőcsoportból közel negyvenen vannak azok, akik egyéniben nem indulnak, ám közülük biztosan befutó listás helyet kap Baja Ferenc, Horn Gyula, Kósáné Kovács Magda, Kovács László, Puch László és Vitányi Iván. Összességében a 176 egyéni körzetből mintegy 80-ban indít olyan jelöltet az MSZP, aki korábban nem volt a párt képviselője.
Az SZDSZ 24 képviselője közül hárman biztosan nem kívánnak tovább politizálni, ezen szándékát Hack Péter, Dornbach Alajos és Iványi Gábor jelentette be. A párt több mint 160 körzetben találta már meg képviselőjelöltjét, listás helyet pedig csak azok kapnak majd, akik egyéniben is megmérettetik magukat.
Gidai Erzsébet lehet az egyetlen a MIÉP 12 képviselője közül, aki 2002-ben nem, vagy legalábbis nem eddigi pártja színeiben indul a választásokon. A képviselő asszony tárgyalt már az FKGP-vel az esetleges jelöltségéről, megállapodás azonban még nem született. Az FKGP parlamenti frakcióját illetően egyébiránt kaotikus a helyzet: a képviselők többsége -- akik kizárták soraikból a pártelnök Torgyán Józsefet -- nem számíthat semmilyen helyre a Belgrád rakpartról. Többen tárgyalnak a Fidesszel, de a korábbi és most létrejött pártformációk is lehetőséget biztosítanak -- ha parlamenti helyre nem is -- legalább a képviselő-jelöltségre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.