BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Extragaranciák" az FVM-nek

Rendhagyó módon visszakapná az FVM azokat a költségvetési agrárgaranciákat, amelyeket nem használt fel 2000-ben. Pénzügyi szakértők szerint tavalyról 10-14 milliárd forint, döntésre váró agrárgarancia maradt meg a költségvetési törvényben rögzített 65 milliárdos keretből.

Ma szavaznak a képviselők a zárszámadási törvényről, amely egyben rendelkezne arról is, hogy -- rendhagyó módon -- az FVM visszakapja azokat a költségvetési agrárgaranciákat, amelyeket nem használt fel 2000-ben. Az eddig nem alkalmazott jogszabályi felhatalmazás nélkül a piaci szereplők hitelfelvételét könnyítő tavalyi kezességvállalási keret jelentős része elveszne. Az ügy kivételes kezelése viszont lehetővé tenné, hogy a tárca a "bennragadt" garanciákkal új hitelprogramokat indítson. Előbb azonban az elmúlt évi összegek tényleges felhasználásáról tételes elszámolást kell készítenie a kormánynak, és javaslatot kell kidolgoznia a további hitelprojektekre is. A kabinetnek ugyanis még az idén határoznia kell az ügyben, különben a zárszámadási törvény nyújtotta lehetőség is elveszik.
Pénzügyi szakértők szerint tavalyról 10-14 milliárd forint, döntésre váró agrárgarancia maradt meg a költségvetési törvényben rögzített 65 milliárdos keretből. Emlékezetes, hogy a minden korábbinál nagyobb összeget a koalíciós pártok csak hosszas huzavona után szavazták meg 1999-ben. Cserébe Torgyán József volt agrárminiszter lemondott 413 milliárd forintos támogatási igényéről. Az FVM kisgazda vezetése a kezességvállalási keretet -- helytelenül -- hozzáadta a 250 milliárdos akkori agrárbüdzséhez, hogy a valóságosnál nagyobb támogatásnövekedést mutasson ki. Később azonban bebizonyosodott, hogy a dotációnak nem minősülő garanciákat sem tudta hatékonyan felhasználni.
A kezességvállalási lehetőségek nem azért ragadtak benn, mert azokat programokkal nem kötötték le. Az ok az volt, hogy a projektek nem váltották be teljes mértékben a hozzájuk fűzött reményeket. Az FVM a kormány jóváhagyásával 25 milliárdot különített el az úgynevezett kibontakozási programra, amely végeredményben fokozatos hitelelengedést jelentett. További 25 milliárdot szántak gazdahitelekre és a minőségi árutermelést segítő projektekre. A fennmaradó 15 milliárdot pedig egyéb célokra (konzervipari és gabonahitelekre) fordították.
A kabinet még az elmúlt év végén megállapította, hogy a minőségi termelést szolgáló garanciákból 9 milliárd megmarad. Ezért e keretet már akkor más projektekre csoportosította át. A tavaly decemberi kormányhatározat viszont a kibontakozási és a gazdahitel-konstrukciónál "tudomásul vette", hogy az ezekhez biztosított garanciákat teljes mértékben felhasználták. A zárszámadási törvény viszont most e két utóbbi programra (és a minőségi hitelezésre) vonatkozik, vagyis azóta kiderült, hogy a kereteket mégsem sikerült maradéktalanul igénybe venni.
A helyzetet bonyolítja, hogy az FVM az idén újabb 15 milliárd forintnyi agrárgaranciát kapott a kétéves költségvetési törvényben. Ebből tavasszal 5 milliárdot lekötöttek a minőségi termelést segítő áruhitelezés folytatásához. A nyár elején pedig a kabinet döntött arról, hogy a fennmaradó 10 milliárdból, illetve a három említett fő hitelprogramon kívül megmaradt, 5,5 milliárdnyi tavalyi garanciából újabb fejlesztési programokat indít. Az összesen 15,5 milliárdos csomag főként a kisebb gazdák technikai modernizációját, a mezőgazdasági termelőközésségek tulajdonhoz jutását és az agrár-infrastruktúra korszerűsítését szolgálja.
Bár e projektekről a kormány még júniusban határozott, az FVM az ehhez kapcsolódó rendeletet csak szeptember végén adta ki. Mint ismert, a hivatalos indoklás szerint a késlekedés volt az egyik oka annak, hogy Kovács Zoltán közigazgatási államtitkárt az ősz elején menesztették. Mivel a pályázatok benyújtási határideje november 30., az FVM is azt valószínűsíti, hogy a 15,5 milliárdos keretet nem sikerül teljes mértékben lekötni. Szöllősi Endre, a tárca helyettes államtitkára lapunkkal közölte: a minisztérium ez esetben is a kormányhoz fordul, hogy a megmaradó garanciákat 2002-re átvihesse.
Az FVM féléves kimutatásai szerint a 300 milliárd forintos agrárhitel-állomány mögött összességében 47 milliárd forintnyi állami kezességvállalás állt. A kétéves költségvetési törvény értelmében a tárca jövőre újabb 15 milliárdos összeget vehet igénybe, amelyet a tavaly és az idén bennragadt lehetőségek akár 15-20 milliárddal is növelhetnek. Ettől az évtől a központi költségvetés helyett az FVM-büdzsének kell állnia, ha a bankok az állami kezességeket beváltják a piaci szereplők visszafizetetlen tartozásai miatt. A tárcának eredetileg 24 milliárd forintot kellett tartalékolnia a 2001-es agrártámogatásokból, de végeredményben csak ennek töredékére volt szüksége. Így a minisztérium a felszabadult pénzeket tényleges agrárdotációkra csoportosíthatta át. Jövőre a PM szerint az FVM-nek 8 milliárdot kell elkülönítenie garanciabeváltási célokra.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.