Mike Moore, a WTO vezérigazgatója nyitóbeszédében derűlátásának adott hangot az új világkereskedelmi tárgyalási forduló megrendezésével kapcsolatban, bár utalt a tagországok közötti jelentős véleménykülönbségekre.
Különösen a mezőgazdasági termékek kereskedelmével kapcsolatos nézeteltérések nehezítik a tárgyalások alapját képező dokumentum elfogadását. Az Európai Unió el akarja ismertetni a vidékfejlesztésért és a környezet megóvásáért a gazdálkodóknak folyósított szubvenciót, ezenfelül pedig a környezetvédelmi és szociális normáknak, a befektetésekkel és a versennyel kapcsolatos szabályozásnak a bevonását is igényli a tárgyalandó témák közé, nemcsak az agrárkereskedelem vonatkozásában. A mezőgazdasági exportszubvenciók "fokozatos leépítéséről" az EU hallani sem akar, míg a cairnsi csoportnak már az előbbi formula szerepeltetése sem elég. Az Egyesült Államok azonban, mely szintén nem elégedett a George Yeo szingapúri kereskedelmi miniszter vezérletével kidolgozott kompromisszumos tervezettel, óvott a jelentős átdolgozás kísérletétől, mivel az "nem vezetne sehova".
A gyógyszerszabadalmak kérdésében viszont az Európai Unió "megértőbb" a feltörekvő országok igényeivel kapcsolatban, míg az Egyesült Államok nem szeretne a fejlesztésekben élenjáró gyártók profitmotívumait aláásó engedményeket tenni a fejlődő országoknak, melyek olcsó generikus készítményekkel szeretnék megfékezni az őket sújtó AIDS-t és más betegségeket.
A fejlődő országok képviselőinek többsége felszólalásában keményen ellenezte az újabb forduló elindítását mindaddig, amíg az előző körben elért megállapodást sem sikerül végrehajtani, így ugyanis az előnyök nem egyenlően oszlanak meg a szervezet gazdag és szegény tagországai között. Keith Rockwell WTO-szóvivő szerint a zárt ajtók mögötti alkudozás sokkal konstruktívabb hangnemben zajlik, és jó irányban haladnak a tárgyalások.
A WTO szombaton egyhangú szavazással fogadta tagjai sorába Kínát. A döntés 30 nappal a kínai ratifikáció után, várhatóan már december közepén hatályba lép. Peking elvárásának eleget téve Tajvan felvételéről csak egy nappal később döntöttek a -- Kína nélkül -- 142 tagállam képviselői.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.