A első kilenc hónapban a 2,5 millió külföldi látogató kilencmillió vendégéjszakát töltött kereskedelmi szálláshelyeken. Ez 3-3 százalékos növekedést jelent. Január és szeptember között még az átlagost meghaladó mértékű forgalomnövekedést tapasztaltak az öt- és háromcsillagos szállodáknál. A többi szállástípus esetében a tavalyi év szintjén alakult a forgalom.
A megtorpanás azonban már év közben is érzékelhető volt, hiszen a tengerentúli forgalom szeptember végéig 2 százalékkal csökkent. E tendencia jelentősen felerősödött szeptember 11. után. A IX. hónapban ugyanis már a szállodákban 27 százalékkal csökkent az amerikai vendégéjszakák száma a 2000. év szeptemberéhez viszonyítva. A repülőgéppel Budapestre érkezők száma pedig ugyanekkor 17 százalékkal esett vissza.
A csökkenés jellemző volt a belföldi vendégforgalomra is, hiszen a 2,3 millió belföldi 6,1 millió vendégéjszakát töltött el a különféle szálláshelyeken, s ez 1, illetve 3 százalékos csökkenést jelent.
Ugyancsak kedvezőtlen volt a Balaton-parti forgalom; ott összességében 2-2 százalékkal esett vissza a vendégek és vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken. Ezen belül a külföldi vendégéjszakák csökkenése 1, míg a belföldi 4 százalékos volt. A tóparti szállodákban a vendégek száma 4, míg a vendégéjszakáké 3 százalékkal csökkent.
Szeptember végéig 68,7 milliárd forint szállásdíjbevétel keletkezett, ami 5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kereskedelmi szálláshelyek vendéglátásból és egyéb szolgáltatásból származó bevétele összesen 48,8 milliárd forint volt. A kereskedelmi szálláshelyek és a vendéglátás együttes bevételei -- az év első nyolc hónapjában -- 2 százalékkal bővültek, ugyanakkor a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás fogyasztói árai átlagosan 14,4 százalékkal növekedtek. Eszerint e szolgáltatások iránt csökkent a kereslet, illetve kevésbé igényes és fizetőképes vendégkör szerényebb szolgáltatást vett igénybe. Szeptember hónapban vélhetően az amerikai és a japán vendégkör csökkenésével ez a tendencia nem változik.
Az év első kilenc hónapjában még kedvező eredményeket mutattak az idegenforgalom statisztikai adatai: összesen 4,8 millió vendég 15 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken. A KSH összesített adatai szerint a vendégek száma 1 százalékkal emelkedett. Részleteiben vizsgálva azonban már érzékelhető a visszaesés, amit felerősített az USA-t ért terrortámadás. Munkatársunktól-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.