Az uniónak készen kell állnia arra, hogy 2002-ben valamennyi, a feltételeket teljesítő országgal befejezze a csatlakozási tárgyalásokat, majd 2004-ben teljes jogú taggá fogadja azokat -- idézi a Reuters a bizottsági jelentés kiszivárgott megállapításait (VG, 2001. november 7.).
A dokumentum szerint a 2000--2006 közötti időszakra megállapított közöségi költségvetés akár tíz ország csatlakozását is lehetővé teszi; a középtávú büdzsétervezet ugyan mindössze hat ország felvételével számolt, ám a csatlakozás időpontját 2002-ben jelölte meg, így az elkülönített támogatásoknak az azt követő években növekvő keretébe 2004 után már ennél több ország finanszírozása is "belefér".
Miközben a jelentés az előzetes várakozások szerint alapvetően derűlátó hangot üt meg a bővítési folyamatot illetően, az Európai Bizottságnak az egyes jelöltek teljesítményét értékelő országjelentései több bíráló megjegyzést is tartalmaznak. Ezek jelentős része a korrupció jelenlétére, a jogszabályok betartásának és a közszféra működésének hiányosságaira vonatkozik. Több tagjelölt ország a kisebbségek, elsősorban a romák integrációjának akadozása miatt is feddésre számíthat.
A gazdaság terén szintén biztató az összkép: a kelet-közép-európai országok jelentős része -- köztük a balti államok és Csehország -- egyelőre sikeresen védi ki a világgazdaság lassulását. Bár a 13 tagjelölt ország egy főre jutó hazai összterméke a tavalyihoz hasonlóan az idén is mindössze 35 százaléka az uniós átlagnak, Bulgária, Románia és Törökország kivételével immár valamennyiük működő piacgazdaságnak tekinthető, amelyek gazdasága rövid távon képes lehet elviselni az EU-ban érvényesülő verseny nyomását -- teszik hozzá a brüsszeli elemzők.
A jogharmonizáció terén valamennyi tagjelölt ország komoly eredményeket mutatott fel a mögöttünk álló évben -- állapítja meg várhatóan a bizottság. Romano Prodi, a testület elnöke egy hétfői előadásában ezzel összhangban úgy fogalmazott, hogy a csatlakozási tárgyalások során valamennyi joganyagfejezetben "a várakozásokat meghaladó mértékű" előrelépés következett be. Günter Verheugen, az unió bővítési biztosa ma magyar idő szerint 17 órakor ismerteti az Európai Parlamentben a jelentések főbb megállapításait, és ezzel egy időben a dokumentumok az interneten is elérhetővé válnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.