BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az USA Izrael mellé állt

"Izraelnek joga van az önvédelemre" ? jelentette ki Ari Fleischer, a Fehér Ház szóvivője azután, hogy megérkezett Washingtonba a tegnapi nap folyamán a hét végi palesztin merényletek megtorlásaként végrehajtott katonai akciók híre. A merényletekben mintegy 25-en vesztették életüket, 300-an megsebesültek.

Izraeli katonák tegnap több gyanúsnak tartott palesztint lelőttek, a légierő helikopterei tíz rakétát lőttek ki Jasszer Arafat gázai főhadiszállására, kigyulladt a palesztin elnök háza is, de Arafat éppen a ciszjordániai Rámalláhban tartózkodott. A merényletek után a Palesztin Hatóság rendkívüli állapotot vezetett be, a tegnapi nap folyamán őrizetbe vette a Hamász és az Iszlám Dzsihád mintegy 110 tagját, köztük vezetőket is. Az izraeli rendőrségnél összetartást rendeltek el, a hadsereg szorosabbra vonta az ellenőrzést a ciszjordániai palesztin városok körül.
Fleischer nyilatkozatával összegezhető az új helyzetre vonatkozó legújabb amerikai álláspont is, amelynek lényege a BBC szerint az, hogy az USA már nem bírálja az izraeli taktikát. George W. Bush elnök vasárnap tárgyalt a washingtoni látogatását a merényletek miatt lerövidítő Ariel Saron izraeli kormányfővel. Tárgyalásaikról hivatalos közlemény nem jelent meg, de Saron tegnap este azt mondta, Izrael és az USA közösen harcol a terror ellen.
Előzőleg Bush felszólította Arafatot, hogy "tegyen meg mindent az elkövetők kézre kerítése és megbüntetése érdekében", s az Egyesült Államok nem ismételte meg szokásos, Izraelt önmérsékletre intő felszólítását. Donald Rumsfeld védelmi miniszter természetesnek nevezte, hogy Izrael "utánamegy" a terroristáknak, Colin Powell külügyminiszter pedig ? aki ma kezd a térséget is érintő világ körüli utat ? úgy vélekedett: Amerika nem fogja azt mondani Saronnak, hogy ne védje meg nemzetét. Washingtonban azt is nehezményezik, hogy a merényletekre akkor kerítettek sort, amikor a Közel-Keleten tárgyal Anthony Zinni nyugalmazott tábornok, aki annak a középső parancsnokságnak volt a vezetője, amely most az Afganisztán elleni hadműveletért felelős.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.