BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Iposz-javaslatok a kkv-szektor erősítésére

Megállapodás született a Fidesz és az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) között, hogy a kormánypárt választási programjában figyelembe veszi a szövetség mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására vonatkozó koncepcióját - áll a Fidesz közleményében. Az MTI kiemelte: a tegnapi tárgyaláson a résztvevők közös nemzeti célként fogalmazták meg, hogy a kisvállalkozások mind nagyobb mértékben részesüljenek a gazdasági növekedés adta előnyökből. A feladat elvégzésére a Gazdasági Minisztérium, a kamara és az Iposz által felállítandó koordinatív testület munkáját a Fidesz elnöksége támogatja. Egyetértés volt abban is, hogy a közelgő EU-integráció miatt a szakképzést a nyugat-európai követelményekhez kell igazítani. Ennek érdekében a Fidesz támogatja a szakképzési törvény módosítását és a felnőttképzési jogszabály megalkotását. A Fidesz delegációját Pokorni Zoltán vezette, az Iposz küldöttségének az élén pedig Szűcs György elnök állt. A találkozóról kiadott közle
ményei szerint az Iposz képviselői elismerően szóltak a gazdaságélénkítő programról, a Széchenyi-terv beindításáról, valamint a kisvállalkozókat érintő hitelkonstrukció bevezetéséről.

MUNKATÁRSUNKTÓL-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.