Két év, 65 kilométer autópálya
A felújítás bizonyítéka annak, hogy nem a nagy állami építőipari cégeket kell visszasírni, s nem kizárólag a külföldi multinacionális vállalkozásokban kell gondolkodni a beruházásoknál, hanem élni kell a kis- és középvállalkozások integrálásában rejlő lehetőségekkel - hangsúlyozta az autópálya 86-os kilométer szelvényénél tartott átadási ünnepségen a közlekedési tárca vezetője. A miniszter szerint a felújított autópálya minősége kifogástalan. A munkálatok során jól hasznosították az eddigi hazai, valamint európai autópálya-építési és -felújítási tapasztalatokat.
Az Érdtől Balatonaligáig terjedő szakasz felújítása, valamint a projekthez tartozó kiegészítő munkálatok - a Székesfehérvártól Budapestig kiépített harmadik sáv, a vízelvezető rendszer korszerűsítése, valamint az érintett szakaszon levő 97 híd, felül- és aluljáró rekonstrukciója - 30,8 milliárd forintba került. A munkába a Magyar Autópálya Konzorcium és a Magyar Hídépítő Konzorcium integrálásával mintegy 300 kis- és középvállalkozás is bekapcsolódott.
Az autópálya ez év tavasszal megkezdett felújítási, illetve építési munkálatainak következő lépéseként már megindult a Balatonaliga és Zamárdi közötti jobb oldali pályarész építése is. A húsz kilométeres szakaszon folyik a pályaszerkezeti elemek építése, az út jelentős részén leterítették az aszfaltréteget, s jól halad a szakaszon levő kilenc híd felújítása is. A jobb oldali új szakasz építése jövő év április 30-ig fejeződik be. Az országban két év alatt 65 kilométer autópálya készül el.


