BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stagnál a magyar ipari termelés

Az előzetes adatok alapján - a korrigálatlan és a szezonálisan kiigazított adatok szerint egyaránt - az ipari termelés volumene januárban nem érte el az egy évvel korábbi szintet. A kétféle mutató alapján a szektor teljesítménye 1,6, illetve 1,5 százalékkal volt alacsonyabb 2001 elejének szintjénél. Az adatok azt mutatják, hogy az év elején sem indult meg az ipari fellendülés, melynek dinamikus növekedése az európai konjunkturális helyzet romlása következtében fulladt ki. A termelés bő egy éve stagnál, és ez igaz az export-, illetve belföldi értékesítésekre is.

A fellendülésre a nyugat-európai recesszió közeli időszak végével lehet számítani - mondja Forián Szabó Gergely, a Budapest Alapkezelő elemzője. A nyugat-európai konjunktúramutatók emelkedése reményt ad rá, hogy ez akár néhány hónapon belül bekövetkezzen.

A gazdasági fejlődés egykori húzóágazata tavaly már a GDP-növekedés alatti mértékben bővült, és a vezető szerepet a bővülő lakossági fogyasztás által élénkített szolgáltatási szektor vette át. Az azonban szemmel látható, hogy a látványos keresletnövekedés ellenére jelentősen csökkent a GDP-bővülés üteme (előzetes adatok szerint a 2001. évi 5,2 százalékról 3,8 százalékra), vagyis a lendületes, 5 százalék körüli gyarapodáshoz mindenképpen szükség van az ipar jelenleginél nagyobb hozzájárulására. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.