Fogyatkozó népesség, rossz egészségi állapot

A tagállamok lakosságának általános egészségi állapotáról szóló fejezetben az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) kiemelten foglalkozik Magyarországgal, mint amely az utolsó helyen áll a férfiak és az utolsó előtti helyen a nők várható élettartamában. A tanulmány megállapítja, hogy nálunk (Szlovákiával egyetemben) az adott mutató alig növekedett 1960 és 1998 között: a férfiak esetében lényegében változatlan maradt (66,1 év), de nőknél is csak kismértékben, 75,2 évre emelkedett. A férfiak rossz életkilátásait a szervezet nagyrészt az egészségtelen életvitellel magyarázza: a "szegényes" táplálkozással, a túlzott dohányzással és alkoholfogyasztással.



Látványosan nő a várható élettartam



Az OECD összességét vizsgálva a jelentés megállapítja, hogy az 1960-1998 közötti időben a tagállamok - nem súlyozott - átlagában látványos emelkedést mutat a születéskor várható élettartam, amely a férfiaknál 66,2-ről 73,7 évre, a nőknél pedig 70,9-ről 79,8 évre növekedett. Mivel az előbbieknél csak 7,5 százalékos, a nőknél pedig közel 9 százalékos emelkedés tapasztalható, ezért tovább bővült a rés a két nem várható élettartamában. A szóban forgó adat a kilencvenes évek végén Japánban volt a legnagyobb, ahol a nők átlagosan 84, a férfiak pedig 77,2 évig éltek. Más országok, ahol a nők viszonylag későn haláloznak el: Svájc, Francia-, Spanyol- és Svédország. A férfiak viszonylag hosszú életre számíthatnak Izlandon, Svédországban, Svájcban, Ausztráliában és Kanadában.

Az egészségügy általános gazdasági és társadalmi vonatkozásainak jellemzésére használatos másik adat a gyermekhalandóság, amely azt mutatja, hogy ezer élve született csecsemő közül hány hal meg egyéves kora előtt. Az adott mutató az OECD-országokban látványosan javult 1960 óta, amikor több mint ötszörösen meghaladta a kilencvenes évek végén kimutatott arányt. Különösen látványos volt a fejlődés Portugáliában, ahol ezer élve születettre négy évtizeddel ezelőtt még 77,5 csecsemőhalálozás jutott, amit az évszázad végéig 5,5-re csökkentettek.

Nagyobb bajban voltak az OECD kutatói, amikor a hagyományos, halálozásra alapozott statisztikák helyett az egészség általános állapotáról kellett kimutatást készíteni. Van egy felmérési módszer, amely azon a kérdésen alapul, hogy a válaszadó a saját egészségét nagyon jónak, jónak, elfogadhatónak, rossznak vagy nagyon rossznak tartja-e. Az adott ismérvek szerinti számbavételt maguk a kutatók is pontatlanságra okot adónak tekintik, bizonyos következtetéseket ennek ellenére igyekeztek levonni abból, hogy leginkább az USA-ban, Kanadában, Franciaországban és Új-Zélandon elégedettek az emberek az egészségükkel. E pont tekintetében Magyarországon (Lengyelországgal és Szlovákiával egyetemben) a lakosság kevesebb mint fele értékelte a saját egészségét jónak vagy nagyon jónak.



Eltérő gyógyászati erőforrások



A tagországokban meglévő egészségügyi kapacitásokat az OECD tanulmánya részint a rendelkezésre álló orvosok és ápolónők, illetve gyógyintézeti férőhelyek alapján elemzi. Az összehasonlításban viszonylag jó, a 8. helyen állunk az orvosok lakosságarányos számát illetően, a nővérellátottságban viszont hátulról vagyunk a kilencedikek. A kórházi ágyak tekintetében a középmezőnyben, az akut kezelésre fenntartott ágyakat illetően viszont a harmadik helyen állunk.

Az OECD egészében az ezer főre eső orvosok száma folyamatosan növekedett, mégpedig az 1960-as, 1,1-es ellátottságról az 1999-ben kimutatott 3,0 fős átlagra. A növekmény többsége a hetvenes-nyolcvanas évekre esik. Az orvosok száma a leggyorsabb, évi 4,3 százalékos rátával a törököknél emelkedett, amivel azonban az ország ma is csak sereghajtó az OECD-ben. Viszonylag gyenge volt a létszámnövekedés Kanadában, ahol - az USA-val egyetemben - az átlagosnál alacsonyabb ellátottság mutatható ki, ezt pedig részint a jó felszereltséggel és a nővérellátottsággal magyarázzák. Egy további elemzési módszerrel kimutatták, hogy ahol a díjazás a kezelt betegek száma alapján történik, ott a nagyobb számú orvoshoz kisebb összegű ráfordítások kapcsolódnak. Ahol viszont az elvégzett kezelés minőségéhez igazítják a fizetést, ott a nagyobb orvosszámhoz nagyobb egészségügyi kiadások társulnak.

A nővérek száma szintén folyamatosan növekedett az utóbbi évtizedekben, jóllehet ennek üteme Kanadában és Ausztráliában valamelyest lassult a kilencvenes évek során. Az OECD-tanulmány emellett utalt vizsgálatokra, amelyek az orvos/ápoló személyzet ideális arányának megállapítására irányultak. Az amerikai viszonyok alapján kimutatták, hogy az ápolónők 25 és 60 százalék között változó arányban tudják az orvosi tevékenységet helyettesíteni.

A gyógyintézmények kapacitását fontos mutatónak minősíti a tanulmány, amely megállapítja, hogy az utóbbi 30 év folyamatos pénzügyi megszorításai közepette mindenütt csökkentették az ágyszámot. A kényszerűen végrehajtott leépítést megkönnyítette számos új gyógyeljárás megjelenése, illetve a járóbeteg-ellátás rugalmasabb formáinak elterjesztése. Az intézményi ágyak ezer lakosra vetített átlagos száma az 1980-ban kimutatott 8,9-ről húsz év alatt 7-re mérséklődött az OECD-ben. Az ágyszámok a legnagyobb mértékben Nagy-Britanniában és Finnországban csökkentek. Magyarországon 1990-ben volt a csúcson az ágyszám (10,1), amely 1998-ig 8,2-re csökkent, egy évvel később azonban 8,3-ra emelkedett.



Változik a kapacitások igénybevétele



A gyógyászati kapacitások felhasználásának mértékét a tanulmány elsősorban az orvosnál tett látogatások számán, illetve a

kórházak igénybevételén keresztül elemezte. Magyarországon a

gyógyellátás korszerűsödését sejteti, hogy emelkedett az orvossal folytatott konzultációk száma. A betegeknek az egészségügyi rendszerrel való kapcsolatfelvétele országonként jelentős eltérést mutat: van, ahol a háziorvosi általános konzultáció után juthatnak el szakorvoshoz, van, ahol közvetlenül a kórházi-klinikai hálózathoz jelentkeznek be. A gyógyintézeti kapacitások kihasználtságát a felvételek számával próbálták az OECD elemzői felmérni, ahol a beszámításnál legalább egy benn töltött éjszakát vettek alapul. Kanadában 1970 során még minden hat főre jutott egy kórházi felvétel, ez az arány azonban az évszázad végére 1:10-re mérséklődött. Az Egyesült Államokban kisebb mértékben ugyan, de szintén csökkenést mutattak ki. A kutatók szerint az irányzat nem jelenti feltétlenül a kórházi kapacitások csökkenő kihasználását, mert a járóbeteg-ellátást a vizsgálatnál nem lehetett figyelembe venni. Az ezer főre jutó kórházi felvételek számában a kilencvenes évek végén Magyarország a harmadik, az akut gondozásra való felvételek tekintetében pedig a második volt.

Az ellátási hálózat igénybevételének másik fontos mutatója a kórházi benntartózkodások hoszsza. Ebben a tekintetben a statisztikák meglehetősen nagy szóródást mutatnak: egy átlagos bennfekvés Finnországban 4,5, Új-Zélandon 4,9 nap, ezzel szemben Németországban 10,7, Svájcban pedig 11,4. Magyarország nagyjából a tagországok átlagának megfelelő helyen van az egy kórházi kezelés (átlagosan 8,2 napos) időtartamát illetően. Az OECD átlagában a benntartózkodás időtartama folyamatosan csökkent az utóbbi évtizedekben, mégpedig az 1980-ban kimutatott 11-ről a kilencvenes évek végének nyolc napjáig.



Nehézségek az ellátás finanszírozásában



Az egészségügyi kiadások növekedése évtizedek óta komoly probléma az OECD-államokban, mert a költségeknek átlagosan mintegy háromnegyede közületi forrásokból származik, ami egyet jelentett az adók és járulékok folyamatos emelésével. A jelentés szerint a tagországok az utóbbi években komoly eredményeket értek el a kiadások megfékezésében, ezzel együtt azonban fennmaradtak a jelentős eltérések az egy főre jutó összegekben. Jóllehet a különbségek mérséklése végett az összehasonlítást vásárlóerő-paritáson végezték, az Egyesült Államokban egy főre 4168 dollárt költöttek 1998-ban, Svájcban 2853, Németországban pedig 2361 dollárt. Ugyanakkor Mexikóban és Törökországban csak 419, illetve 316 dollár jutott egy főre. Az egy főre eső egészségügyi kiadásokat illetően egy csoportban van Lengyel-, Magyar- és Csehország. Nálunk a kiadások 1995-96-ban 3,4 százalékkal csökkentek reálértékben az azt megelőző két esztendőhöz képest, az évtized vége felé azonban ismét nőttek.

A gyógykezelésre fordítható, egy főre jutó összegek szoros arányban állnak az egy főre jutó bruttó hazai termékkel. Erre vonatkozóan a statisztikusok egy rugalmassági mutatót is számítottak, amely jelzi, hogy az egy főre eső GDP növekedését miként követik az ugyanilyen alapra vetített gyógyászati kiadások. Az összehasonlításnál az OECD elemzői felhívják a figyelmet, ugyanakkora összegért az egyes tagállamokban jócskán eltérő értékben lehet szolgáltatásokat igénybe venni. A GDP-hez viszonyított kiadások az USA-ban a legmagasabbak, ahol 1998-ban megközelítették a 13 százalékot. A sor végén álló Törökországban a megfelelő adat mindössze 4,8 százalék. Lengyelország (6,4 százalékkal) hátulról az 5., Magyarország (6,8 százalékkal) hátulról a 8. (ebbe a számba ráadásul akkor még a szociális szféra egy részét is beszámították - a szerk.), Csehország (7,1 százalékkal) hátulról a 11.

Egy további fontos finanszírozási mutató, hogy az ellátás kiadásai milyen arányban oszlanak meg az igénybe vett közszolgálati és magánforrások között. Az előbbi főleg adókból, illetve társadalombiztosítási járulékokból származik, az utóbbi pedig részint magánzsebből, illetve magánbiztosítóktól. A legutolsó OECD-adatok szerint a közületi források aránya Luxemburgban (92,4 százalék) és Csehországban (91,9 százalék) volt a legnagyobb. A legkisebb arányt az USA esetében mutatták ki (44,8 százalék). Magyarország jó középmezőnyös helyezést ért el 76,5 százalékkal.

A finanszírozás fontos jellemzője, hogy az összkiadásokon belül milyen hányadot képviselnek a gyógyszerekre fordított összegek. A hányad a tagországok öszszességében folyamatosan növekedett az utóbbi évtizedekben, és 1998-ban elérte a 14,1 százalékot. Magyarország esetében meglehetősen magas, több mint 26 százalékos a felhasznált gyógyszereknek a gyógyítás összköltségeihez viszonyított hányada, amivel vezetjük a szóban forgó adatsort.



Az egészséget veszélyeztető tényezők



Az általános egészségi szintet jelentősen meghatározó alkoholfogyasztás a hatvanas-hetvenes évek során fokozatosan növekedett az akkori tagállamokban, az utóbbi két évtizedben azonban mintegy 10 százalékot csökkent. A legutolsó, 1998-as adatok szerint az élen Luxemburg áll, utána Franciaország, majd Portugália, Német- és Magyarország következik. Nálunk az alkoholfogyasztás 2,6 százalékkal csökkent 1980 és 1998 között. A legkevesebb szeszes italt (Törökországot leszámítva) Mexikóban és a skandináv államokban fogyasztják.

A dohányzást a szerzők a "legnagyobb elkerülhető" egészségi kockázatnak minősítették. A naponta legalább egyszer rágyújtóknál a férfiak rangsorát Törökország vezeti, 67 százalékkal, utána következik Korea, Japán, Görög- és Spanyolország. A nőknél Hollandia áll az élen, majd Norvégia, Dánia, Görög- és Törökország.

A súlyfelesleggel bajlódók aránya az összes OECD-államban növekszik. Egy fajlagos testtömegindex alapján a leginkább túlsúlyos nők az Egyesült Államokban, Mexikóban és Nagy-Britanniában élnek. A férfiaknál az Egyesült Államok és Ausztrália vezeti a sort. A túlsúlyt illetően a magyar nők a 4., a férfiak a 3. helyen állnak.



Az öregedő lakosság problémája



A 30 tagállam összességében a lakosság 850 millió volt 1970-ben, ami 2000-ig 1,12 milliárdra emelkedett. A legnagyobb növekedés (101 százalék) Mexikóban és Törökországban (87 százalék) jelentkezett az adott időben. Az összes tagállam közül Magyarország az egyedüli, amelynél az adott időszakban fogyott a lakosság, mégpedig 3,1 százalékkal. A leggyengébb demográfiai viszonyokat mutató Csehországban, Belgiumban és Olaszországban is pozitív (4,8, 6,1, 7,0 százalék) volt a növekmény az adott harmincéves időszakban.

A demográfia sajátos problémájává lépett elő minden tagállamban a lakosság elöregedése. A lakosság 65 év feletti hányada Svédországban 17,8, Olaszországban 17,6, Görögországban 17 százalék. Tíz százaléknál alacsonyabb arány csak a gyorsan népesedő Törökországban és Mexikóban (5,3-5,3 százalék), illetve Koreában (6,8 százalék) van.

Mádl József