Az Európai Bizottság arra készül, hogy büntetést szab ki osztrák bankokra: az összeget várhatóan ma teszik közzé. Az előzetes becslések bankonként 10-50 millió euró közötti összegről szólnak. A vád szerint hét osztrák nagybank évek óta törvénytelenül megegyezik a takarékbetétek és a hitelek kamatlábáról az úgynevezett "lombardklub" keretében. A közösségi jog alapján már a kartell alakításának kísérlete is büntethető, a Die Presse szerint ezért értelmetlen a bankoknak az a védekezése, hogy a jegyzőkönyvbe vett megállapodásokat sohasem tartották be, és az ügyfeleknek nem okoztak kárt.

Az ügyet Brüsszelben Dieter Böhmdorfer szabadságpárti igazságügy-miniszter indította el, akinek pártja elkeseredett harcot vív a hazai pénzintézetek megregulázásáért. Böhmdorfer még az FPÖ ügyészeként 1997-ben jelentette fel a nagybankokat a brüsszeli bizottságnál a lombardklub, továbbá az állítólag túl nagy hitelkamatok miatt.

A jegybank és a kormány eddig nyereségük növelésére biztatta a bankokat: a kabinet azt szeretné, ha a pénzintézetek nyereségükből segítenék finanszírozni a 2003. évi adóreformot. Egy német szakvélemény szerint azonban nem a kamatrés szűk volta, hanem a túl sok bankfiók és a túl magas fizetések okozzák az osztrák bankok gyenge eredményeit. A pénzintézetek a kettős nyomástól szorítva az Európai Bírósághoz akarnak fellebbezni a bizottság büntető ítélete ellen.

VG-összefoglaló