Inflációcsökkenés - kérdőjelekkel
A jelentősebb átalakuló gazdaságokat három csoportra lehet felosztani az infláció dinamikája és alakító tényezői alapján. Az első csoportba tartoznak azok a gazdaságok (a balti államok, Csehország, Horvátország), ahol az inflációt már az 1990-es évek közepére sikerült egy számjegyűvé csökkenteni, és a fogyasztói árak alakulása azóta a külső exogén sokkok és az árszerkezet változását tükrözi. A második csoportba azon gazdaságok tartoznak, ahol az 1990-es évek második felében lelassult a dezinfláció folyamata és a pénzromlás üteme beragadt a mérsékelt infláció alacsony tartományában: Szlovénia, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország tartozik ebbe a körbe. A harmadik csoportban az infláció a mérsékelt, 20-40 százalékos tartományban található, erőteljes a pénzromlás ütemének volatilitása és az inflációt okozó tényezők változása: Románia, Ukrajna és Oroszország tartozik ehhez a körhöz.
Látványos dezinfláció
Az elmúlt másfél év mind a három országcsoportban az inflációs ráták jelentős csökkenését hozta magával, aminek eredményeképpen a gazdaságok többségében sikerült elérni, illetve fenntartani az alacsony inflációt, és 2002-ben is a dezinfláció folytatása várható.
Az infláció jelentős csökkenése 2001-ben és folytatódó mérséklődése 2002-ben három, párhuzamosan érvényesülő külső és belső tényezőnek tudható be. Egyrészt a költséginfláció 2001-2002-ben jóval mérsékeltebb, mint a megelőző két év átlagában volt. Ezt elsősorban az importált infláció mérséklődése okozza, amiben fontos szerepe van az inflációs nyomás csökkenésének az eurózónában, valamint a nyersanyagárak - és ezen belül is az olajárak - korábbinál kedvezőbb alakulásának. Miközben az olajárak 2000-ben jelentősen hozzájárultak az infláció növekedéséhez, addig 2001-2002-ben mérséklő hatással vannak a pénzromlás ütemére.
Tekintettel arra, hogy a fogyasztói kosárban és az árindexben is jelentős az élelmiszerek aránya, ezért az inflációt nagymértékben befolyásolja a mezőgazdasági és élelmiszerárak változása: miközben 2000-ben a kínálatoldali sokkok kedvezőtlenül hatottak az inflációra, addig ez a tényező a gazdaságok többségében 2001-ben és 2002-ben is mérsékli az inflációs nyomást. Az olaj- és nyersanyagárak mérsékeltebb növekedése, valamint az élelmiszerárak csökkenése nyomán a termelői árindex emelkedése 2001-ben és vélhetően 2002-ben is a fogyasztói árindex alatt marad, szemben a korábbi évekkel, amikor a viszony fordított volt.
A bérek szerepe
Az inflációra keresleti és kínálati oldalról erőteljesen hat a nominális bérek alakulása, illetve a reálbérek változásának viszonya a munkatermelékenység változásához. A két tényező alakulását vizsgálva ellentétes következtetést lehet levonni az inflációhoz történő hozzájárulásukat illetően, mert a nominális és a reálbérek növekedése gyorsult, ugyanakkor a gazdaságok többségében a termelékenység és reálbérek közötti rés a korábbinál kedvezőbben alakult.
Ahol a gazdaság erőteljesen lassult és/vagy kiigazító programot hajtottak végre, a nominális bérek növekedése látványosan lassult (Horvátország, Lengyelország, Szlovákia). Ezzel szemben a gazdaságok többségében a nominális bérek és jövedelmek kiáramlása felgyorsult, amiben a lazuló fiskális és jövedelempolitikák (Csehország, Magyarország, Románia, Bulgária), esetenként a politikai ciklus hatásai (Csehország, Magyarország), illetve a gyors jövedelembővülés által a korábbi reálbércsökkenés (Oroszország, Ukrajna, Románia) kompenzálása játszott szerepet.
Növekvő termelékenység
Miközben a nominális bérek növekedése egységes képet mutat a régió gazdaságaiban, a munkatermelékenység és reálbér-növekedés közötti rés alakulásában már jelentős eltérések tapasztalhatók. Az elmúlt két évben a munkatermelékenység több gazdaságban (Szlovákia, Horvátország, Csehország, Bulgária) is erőteljes növekedésnek indult, és ezen gazdaságok felzárkóztak a már korábban is jelentős termelékenységnövekedéssel jellemezhető gazdaságokhoz (Észtország, Lengyelország, Magyarország).
Ennek eredményeképpen látványosan szűkült, sőt az esetek többségében megfordult a reálbérek és a termelékenység növekedése között korábban fennálló pozitív rés: a legjelentősebb változás Lengyelországban, Lettországban, Horvátországban és Szlovákiában következett be, de a rés csökkent azokban a gazdaságokban is, ahol pozitív maradt (Románia és Csehország).
A munkatermelékenység és reálbérek növekedése közötti viszony 2001-ben csak Magyarországon és különösen a két FÁK-gazdaságban alakult kedvezőtlenül. Az utóbbiak esetében ebben a gyors nominális bérnövekedés és a munkatermelékenység szerkezeti problémák miatt lassú növekedése egyaránt szerepet játszott. A munkatermelékenység és a reálbér-növekedés között javuló arány lehetővé tette a vállalati szektor számára, hogy az árak növekedése nélkül alkalmazkodjon a nominális és reálbérekben bekövetkező jelentős növekedéshez.
Az árfolyam szerepe
A dezinflációt a térségünkben elősegítő harmadik fontos tényező a nemzeti valuták erősödése volt. Az elemzett gazdaságokban erősödött a nemzeti valuták stabilitása a kulcsvalutákkal szemben (Oroszország, Csehország), sőt számos esetben a nominális árfolyam felértékelődésére került sor (Lengyelország, Magyarország, Ukrajna, Horvátország). A valuták erősödésében egyes gazdaságokban szerepet játszott a rugalmasabb árfolyamrendszerek irányába történő elmozdulás, a monetáris politikák prioritásaiban az inflációs cél előtérbe kerülése az árfolyam cél rovására, valamint a régióba növekvő mértékű nettó tőke- (vagy a jelentős folyó fizetési mérleg többlettel és pénzügyi mérleg deficittel rendelkező Oroszország esetében tartalék) beáramlás hazai valuták iránti keresletet növelő hatása. A nemzeti valuták felértékelődése jelentős szerepet játszott a dezinflációs folyamat felgyorsulásban. A nominális árfolyamok felértékelődése közvetlenül mérsékelte a fogyasztói árindex 40-45%-át kitevő kereskedelembe kerülő javakat előállító szektorok áremelkedését, és közvetve a kereskedelembe nem kerülő szektorokét is.
Rövid távú nehézségek
Az általában javuló inflációs teljesítmény mögött azonban észre kell venni több, a dezinflációt korlátozó tényezőt is. Egyrészt az infláció mérséklődése nem egyformán érintette az egyes gazdaságokat, és néhány gazdaságban az infláció nagyon merev és ez csökkenti a dezinfláció sebességét. Másrészt azokban a gazdaságokban is, ahol sikeres volt az infláció mérséklése az elmúlt időszakban, nehéz és lassú folyamatnak bizonyul az inflációs várakozások módosítása hátratekintőből előretekintővé. Ebben az inflációval kapcsolatos tapasztalatok, a gazdaságpolitikák korlátozott hitelessége, a monetáris és fiskális politikák közötti megfelelő összhang hiánya jelentkezik. Ebből a szempontból különösen aggasztó a költségvetési deficitek gazdaságok többségében megfigyelhető, esetenként jelentős mértékű növekedése.
Harmadrészt, miközben a termelékenység megfigyelt gyors növekedése mérsékelte a költséginfláció mértékét és veszélyét, ez rámutat a Balassa-Samuelson-hatás szélesedő körű érvényesülésére. A hatás mértékét illetően a különböző elemzések megoszlanak, de abban nagyjából konszenzus van, hogy átlagosan 1,5-2,5 %-ponttal magasabb inflációt eredményez a munkatermelékenység eltérő ütemű növekedése a kereskedelembe kerülő és nem kerülő javakat előállító szektorok között.
Végezetül, annak ellenére, hogy az elmúlt két évben - Romániát és Bulgáriát leszámítva - az árak liberalizálása és az adórendszerek változása mérsékelten hatott az inflációra, ezen tényezők szerepe jelentős marad. A hatósági árak köre a régió gazdaságaiban az összes ár 15-30%-a között van, és számos területen jelentős mértékű árkiigazításra és liberalizálásra van szükség. Továbbá, a közép-európai és balti államokban az EU-csatlakozás az árszerkezet jelentősebb átrendeződését eredményezheti, és ez is okozhat átmeneti áremelkedést. Ezen tényezők hatását figyelembe kell venni, amikor az elmúlt 1,5-2 év gyors dezinflációjának folytathatóságát elemezzük a térség gazdaságaiban.
Gáspár Pál
