BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Ír nem esetén késik a bővítés

Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa szerint az új tagok felvételének késedelmét okozná, ha az írek az idén másodszorra is nemet mondanának a nizzai szerződés ratifikációjára. Verheugen úgy nyilatkozott: "Nagyon, nagyon komoly probléma lenne, ha másodjára is megbukna a referendum Írországban. Őszintén szólva nincs megoldásom erre az esetre. Amit biztosan el kellene fogadnunk, az egy bizonyos késedelem, és egy késedelem nagyon veszélyes lenne." (Reuters)



Bezárják a litván atomerőművet

A litván kormány bejelentette, hogy 2009-ben bezárja szovjet építésű atomerőművét, amely jelenleg az ország áramtermelésének több mint 70 százalékát adja. A döntés az EU nyomására született, amely a csatlakozási tárgyalások lezárásának előfeltételéül szabta a veszélyesnek tartott erőmű bezárására tett kötelezettségvállalást. A bejelentés nyomán várhatóan Vilnius már holnap lezárhatja a tárgyalások energiaügyi fejezetét. Becslések szerint az erőmű bezárása 2,4 milliárd euróba kerül majd, amelyhez az EU eddig 250 milliós hozzájárulást ajánlott. (Reuters)



Egységes számviteli szabályok az EU-ban

A szakminiszterek tanácsa elfogadta azt a bizottsági javaslatot, amely a tőzsdei vállalatok számára 2005-től kötelezővé tenné a nemzetközi számviteli standardok (IAS) alkalmazását. A határozat alapján a tagállamok képviselőiből álló számviteli szabályozóbizottság dönt majd az IAS gyakorlati alkalmazásáról. Frits Bolkestein, az EU belső piaci biztosa szerint az IAS véget vet majd "a jelenlegi bábeli zűrvavarnak a pénzügyi beszámolók területén". (Agence Europe)



Támogatások a szénbányászatnak

Az EU ipari miniszterei beleegyeztek, hogy Németország csak 2010-re számolja fel teljes egészében a szénbányászat állami támogatását. Mivel a döntést 2007-ben felülvizsgálják, nem kizárt, hogy a támogatások a kijelölt időponton túl is folytatódhatnak majd. Werner Müller német ipari miniszter nagy sikernek nevezte ezt az eredményt. Az EU-ban Spanyol-, Franciaország és Nagy-Britannia is nyújt állami támogatást a széniparnak, ám annak mértéke - az idén közel 2,9 milliárd euró - Németországban a legnagyobb. (Reuters)



Lízingelhető bolgár vadászparkok

A bolgár mezőgazdasági minisztérium bejelentette, hogy lízingbe ad 700 ezer hektárnyi, állami tulajdonban lévő vadászparkot. A szerződések - amelyek révén Szófia az ágazati befektetések növekedését reméli - 5 és 13 év közötti időtartamra szólnak majd. (Bulgarian News Digest)



Folytatódó energiapiaci liberalizáció

Az EU energiaügyi miniszterei remélik, hogy még az idén megegyeznek az energiapiaci liberalizáció új hullámának szabályairól. A soros spanyol EU-elnökség szerint az egyik legfontosabb döntést abban a kérdésben kell majd meghozni, hogy a szolgáltatókat kötelezzék-e transzmissziós, illetve áramtermelő és -ellátó tevékenységük szétválasztására. A nemzeti kormányokkal az ügyben együttdöntési joggal bíró Európai Parlament ezt a megoldást támogatja, Berlin és Párizs azonban ellenzi azt. (Reuters)



Csökkenő német állami hitelfelvétel

Hans Eichel német pénzügyminiszter bejelentette, hogy a jövő évre szóló költségvetési tervezetben 15,5 milliárd euróra esik majd az új kölcsönfelvételek összege. Eichel megerősítette, hogy 2006-ban a szövetségi kormány már nem vesz fel új kölcsönöket. A miniszter elmondta, meggyőződése, hogy a regionális kormányzatok szintén tartják majd magukat a kiadások lefaragására tett ígéreteikhez. (Reuters)



Román energiaipari fejlesztési terv

A román ipari és energiaügyi minisztérium kidolgozta az ország energiaszektorának hosszú távú, 2015-ig szóló fejlesztési tervét. 2005-re felmérik a rendelkezésre álló hazai energiaforrásokat, miközben növelik a villamosáram-termelést. A várakozások szerint hazai forrásból a szükségletek mintegy kétharmada lesz fedezhető. Modernizálják a hőerőműveket, 2005-ben működésbe állítják az ország atomerőművének második blokkját, 2015-ben megkezdik a harmadik és a negyedik blokk építését. (Romanian News Digest)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.