A banki közvetítés mélysége
A banki közvetítés szintje a piacgazdaságra való átmenet kezdetén mindhárom állam esetében alacsonyabb volt a fejlett országokra jellemzÕ szintnél, a cseh és a magyar mutatók a közepes jövedelmÛ országok mutatóihoz hasonlóan, míg a lengyel mutatók az alacsony jövedelmÛ államok mutatóihoz hasonlóan alakultak. Az évtized során azonban a három kelet-közép-európai ország banki közvetítÕ rendszereinek mélyülése elmaradt a közepes jövedelmÛ országokban tapasztalt növekedéstÕl, Cseh- és Magyarország relatív helyzete romlott, míg Lengyelország mutatói változatlanul az alacsony jövedelmÛ államok mutatóihoz közelítenek. A banki közvetítés kiinduló szintjében tapasztalt különbségek elsÕsorban azzal magyarázhatók, hogy a szocialista tervgazdaság idÕszakában a magyar és lengyel gazdaságirányítás kisebb szerepet szánt a bankhiteleknek a vállalatok finanszírozásában, mint a cseh gazdaságirányítás.
Az egyes bankrendszerek mutatóinak idÕbeli lefutását részletesebben megvizsgálva azt láthatjuk, hogy a magyar és a lengyel hitelállomány-mutatók hasonlóan alakultak, és az évtized elsÕ felében tapasztalt lassú csökkenést követÕen 1996-tól, illetve 1995-tÕl újra növekedésnek indultak. Ennek fÕ magyarázataként mindkét országban a bankrendszer privatizációjának és konszolidációjának a befejezÕdését, illetve a gazdasági növekedés megindulását és felgyorsulását lehet említeni. 2000-re a nem pénzügyi szektornak nyújtott hitelállomány-mutatók 30 százalékos GDP-arányos értéket értek el, ami az eurózóna országaihoz képest alacsonynak tekinthetÕ. Csehországban ezzel ellentétes folyamatnak lehettünk tanúi. A cseh banki közvetítés kiinduló szintje a másik két államéhoz képest magasabb volt, amit a gazdasági visszaeséssel párhuzamosan 1997-tÕl szignifikáns csökkenés követett. Ehhez járult hozzá a cseh bankprivatizáció és
-konszolidáció elodázása is, ami csak az évtized második felében gyorsult fel, és még mára sem fejezÕdött be teljesen.
A magánszektor bankhitelbÕl való finanszírozásának mértékét a hazai bankrendszer által nyújtott hitelállomány nagysága azonban nem mutatja pontosan, mivel a három kelet-közép-európai országban az évtized során a vállalati szektort nagy arányban finanszírozták külföldi forrásokból. Ez utóbbi egyik összetevÕje a vállalati szektornak nyújtott közvetlen külföldi kölcsön, amelynek figyelembevételével a banki hitelfinanszírozás aránya szignifikánsan magasabb mindhárom országban. Tovább árnyalja a képet, ha figyelembe vesszük a vizsgált három állam másik fontos sajátosságát, nevezetesen a külföldiek nemzetközi összehasonlításban is magas mértékÛ tulajdonlását a vállalati szektorban, ugyanis a külföldi tulajdonú vállalatoknál az anyavállalat által juttatott tulajdonosi hitelek egy része a banki finanszírozást váltja ki. Mindezen tényezÕket figyelembe véve mindhárom ország vállalati szektorának finanszírozásában szignifikánsan nagyobb a pénzintézeti kölcsönök aránya, mint amit a hazai banki közvetítés mutatói jeleznek, de ez a vállalati hitelállomány még így is elmarad az európai átlagtól.
Továbbá figyelembe kell venni azt is, hogy azokban az EU-államokban, ahol a vállalati szektor bankhitelállománya viszonylag alacsony (például Finn-, Francia-, Írország), ott európai összehasonlításban magas a tÕkepiaci finanszírozás aránya, míg a vizsgált kelet-közép-európai országokban a tÕkepiaci finanszírozás mértéke nagyon alacsony.
Jóval nagyobb a különbség a három kelet-közép-európai ország és a fejlett államok között a háztartási szektor hitelállománya tekintetében. A háztartási szektornak nyújtott bankhitelállomány/GDP aránya az eurózó-nában átlagosan 45,9 százalék (21,2 és 67,6 százalék közötti szórással), míg ugyanez a három országban 4,3 és 7 százalék között alakult 2000-ben. Ez az a szegmens, ami a kelet-közép-európai országok és a fejlett államok közötti eltérést a banki közvetítés mélységének tekintetében a leginkább magyarázza.
Lengyelországban a háztartások hitelállomány/GDP aránya nagyon alacsony, 1,5 százalékos szintrÕl indult, ami 2000-re 7 százalékra emelkedett. Ezzel szemben a cseh és magyar háztartások jóval magasabb, 9 százalék feletti banki eladósodottsági szintrÕl indultak, amit mindkét állam esetében csökkenés követett 1998-ig. Ezekben az országokban a háztartások hitelállományának alakulását részben a reáljövedelmeké is magyarázza. Lengyelországban a kezdeti sokk után a háztartások reáljövedelme szignifikánsan növekedett, amit nem akasztott meg újabb recesszió az évtized folyamán.
Ezzel szemben Magyar- és Csehországon a jövÕbeni kilátásokat övezÕ bizonytalanság és a háztartásoknak az alacsony reáljövedelmek miatt lecsökkent adósságviselÕ képessége miatt a háztartási szektor hitelállománya folyamatosan csökkent 1998-ig. Magyarország esetében ebben nagy szerepet játszott a magas infláció és kamatszint is, mivel a magas kamatozású kölcsönök túl nagy terhet róttak volna a háztartások adósságviselÕ képességére. Ehhez járult, hogy a korábbi kedvezményes kamatozású építési hitelek piaci kamatozásúvá váltak, s ezért a háztartások nagyobb része lejárat elÕtt visszafizette ezeket a kölcsönöket.
Ezekben az években hitelkínálati oldalról sem mutatkozott nagy érdeklÕdés a háztartási szektor iránt. A bankok csak a vállalati hitelpiac felosztását követÕen, a vállalati üzletágban egyre erÕsödÕ verseny hatására és a gazdasági növekedés tartósabbá válása után fordultak a korábban kockázatosabbnak tartott háztartási szektor irányába. Ebben szerepet játszott a lakossági üzletág fejlesztésének nagy beruházás-igényessége is. Mindhárom országra igaz, hogy elÕször a fogyasztói és személyi hitelezés indult be, ami azzal magyarázható, hogy ezek kisebb törlesztÕrészletet igényelnek, és futamidejük rövid, illetve azzal, hogy hiányoztak a jelzálog-hitelezés intézményi feltételei (külön kiemelve a jogi környezet hiányosságait, például a tulajdonjog-bejegyzés és a bírósági ügyek elhúzódását). A jelzálog-hitelezés intézményi felté-
teleinek megteremtését, illetve javulását követÕen hamarosan dinamikus növekedésnek indultak e kölcsönök is.
A nemzetközi tapasztalatok alapján és a magyar gazdaság várható fejlÕdését figyelembe véve az a várakozásunk, hogy középtávon a banki közvetítés mélyülése érezhetÕ lesz, de a magánszektor eladósodottsági szintje még mindig az euróövezet átlaga alatt marad. A gazdaság egyes szektorainak eladósodási folyamata a bankok nem megfelelÕ szintÛ kockázattudatossága és prudens viselkedése mellett növeli a pénzügyi stabilitásra leselkedÕ veszélyeket. A pénzügyi közvetítés magasabb szintje mellett az esetleges válságok reálgazdasági következményei súlyosabbak, mint annak alacsonyabb szintje mellett. Az eladósodottság szintjéhez hasonlóan fontos az egyes szektorok pénzügyi pozícióromlásának sebessége is: amennyiben ez a folyamat túl gyors, az veszélyeket hordozhat a pénzügyi rendszer stabilitására nézve, többek között ezért is lesz az elkövetkezÕ években kiemelt fontossága a pénzügyi rendszer stabilitását veszélyeztetÕ kockázatok feltárásának.
