BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Árrögzítő biztosítók?

A német kartellhivatal átkutatta 13 német biztosítóintézet, köztük az Allianz, az Axa, a Gerling, az ANB Generali és az Ergo Victoria nevű leányvállalatának irodáit, azzal gyanúsítva őket, hogy összebeszélve állapítják meg az ingatlan- és felelősségbiztosítási díjakat - jelenti a Reuters. A legnagyobb európai biztosító, az Allianz megerősítette, hogy házkutatás volt müncheni és stuttgarti irodáiban. A kartellhivatal tisztviselője szerint ha a vád igazolódik, pénzbüntetéssel sújthatják a vétkeseket. Egyelőre nem lehet tudni, meddig tart a hatóságok vizsgálata.

A német biztosítók szakmai szövetsége, a GDV szerint a vád alaptalan, a díjak annak ará-nyában nőttek, amennyire a kockázatok fokozódtak a biztosítók közötti éles árverseny korszaka után. A vállalati biztosítási díjak a szövetség szerint a legutóbbi években annyira szorosak voltak, hogy egyes területeken, például a tűzbiztosításban a kockázatnak csak a 30-40 százalékát fedezték megfelelően. A biztosítók ezt elviselték, amíg a veszteségeket tőkepiaci befektetéseik révén ellensúlyozni tudták. Ennek azonban már vége.

A biztosítók köreiben úgy vélik, hogy egy dühös vállalati ügyfél hívta föl a kartellhivatal figyelmét - írja a Handelsblatt. Szeptember 11-e óta a biztosítók és az iparvállalatok közötti kapcsolat több mint feszült. A terrortámadás után a biztosítási díjakat az ipari létesítmények esetleges kárai és az ipar felelősségbiztosítása esetében - különösképpen a vegy- és a fafeldolgozó iparban - érezhetően emelték, ami ellen a biztosítottak érdekképviselete a múlt év végén határozottan tiltakozott. A biztosítótársaságok épp a terrortámadások után kezdtek arra törekedni, hogy az ipari biztosítási díjak nyereséget termeljenek. A terrortámadások mellett a számítógépes vírusok okozta károkat is ki akarják zárni.

A biztosítótársaságok helyzetét súlyosbította, hogy a viszontbiztosítók, amelyeknek a terrortámadásokból eredő károk nagy részét meg kellett téríteniük, emelték a viszontbiztosítás díjait. A biztosítók érvelésük szerint ezt hárították tovább az ügyfelekre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.