BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Előkészületek új csődtörvényre

A kormányprogramban szereplő fizetésképtelenségi törvénynek a csőd megelőzését és a bajba jutott cégek reorganizá-cióját egyaránt szolgálnia kell - vallják a felszámolók. Egyúttal szorgalmazzák a felszámolói kamara létrehozását is.

Vissza kellene állítani a kötelező csődbejelentés intézményét. A bejelentés a bajba jutott cég olyan stádiumában várható el, amikor a tulajdonos még számíthat a hitelezők segítségére. Így az egyeztetési eljárás, illetve a fizetési haladékra és a válságterv kidolgozására nyújtott idő eredménytelen leteltét követően indulhatna csak meg a felszámolás - fejtette ki a Világgazdaságnak Filip György, a Felszámolók Országos Egyesületének (FOE) alelnöke az egységes fizetésképtelenségi törvényre vonatkozó elképzelését. Úgy vélekedett: a korábbi elgondolások hasznosítható vonásait nem feledve egy teljesen új koncepció kidolgozására van szükség. Az új jogszabály megalkotásával egyidejűleg szükségét látja a felszámolói kamara létrehozásának is.

Miközben a szakemberek egy része a csődtörvény mielőbbi ismételt változtatását szorgalmazná, mások, köztük a felszámolók - már hosszú évek óta - csakis a fizetésképtelenségi szabályok teljes megújítását tartják célravezetőnek. A tízesztendős és több mint harminc alkalommal módosított csődtörvény ugyanis nem tud megfelelni a megszületésekor megfogalmazott elvárásoknak. A hitelezők nem látják viszont pénzüket, és az esetek többségében gondot okoz az életképtelenné vált cég szabályszerű kivezetése a gazdaságból. Csia László, a Csabaholding Kft. vezetője például arra hívta fel a figyelmet felszámolói tapasztalataiból, hogy az eljárásokban bejelentett hitelezői igényeknek csupán kevesebb mint egy százaléka térül meg. A felszámolások több mint 90 százalékát egyszerűsített módon kénytelenek lefolytatni, mert vagy nem található meg az adós gazdálkodószervezet vezetője, vagy nincsenek meg a cég iratai, és rendszerint a felszámolási költségekre sincs elegendő fedezet.

A csődtörvény komoly hiányossága, hangsúlyozta egyebek közt Csia László, hogy nem segíti elő a nehéz pénzügyi helyzetbe került vállalkozások megmentését. Erre csakis a kedvező ösztönzőkkel és szükségszerű megszorításokkal kimunkált reorganizáció intézménye nyújthat garanciát. A feltételek biztosítására a jogszabály-módosítás azonban aligha megoldás, mivel csődtörvényünk a reorganizációnak még a gondolatát is nélkülözi.

A kormányprogramban szerepel a baj megelőzését és a reorganizációt egyaránt szolgáló fizetésképtelenségi törvény megalkotása. A FOE alelnöke az előkészületekről szólva kiemelte: az új törvény akkor válik a piacgazdaság előnyére, ha harmonizál a hatályos gazdasági szabályokkal. Ezért változtatásra szorulnak egyebek közt az adó-, a cég-, a társasági, a munkajog megfelelő passzusai is. Ilyen komoly törvény-előkészítő munka csak egy erre hivatott szakmai bizottság irányításával lehet eredményes a felszámolók szerint. Első lépéseként a FOE - az érintett tárcákkal közösen - szeptemberben szervez tanácskozást a leendő jogszabály koncepciójának főbb elemeiről. A törvényjavaslat bő másfél év múlva kerülhet a parlament elé.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.