Tisztázódott az oldalak álláspontja az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) szakbizottsági ülésén, ám azok egyelőre erősen eltérnek egymástól. A munkaadók a versenyszférában 3 százalékos jövő évi keresetemelést tartanak elfogadhatónak, de a minimálbér növekedését nem látják indokoltnak - mondta Dávid Ferenc, a munkaadók szóvivője. Nem zárkóznak el attól a szakszervezeti javaslattól, hogy a legfelső adókulcs alsó határa 1,35 millió forintról 1,5 millióra nőjön, illetve, hogy az adómentes étkezési hozzájárulás összege hidegétkeztetésnél havi négy-, melegétkeztetésnél hatezer forintra emelkedjen. Kérdéses, az adósáv változtatása miatt a költségvetésből kieső 36 milliárd forintot honnan pótolná a kormány. Tartani lehet attól, hogy a vállalkozókon csattanna az ostor, véli.
A munkavállalói oldal 6-10 százalékos keresetnövelésre és 54 ezer forintos minimálbérre tett javaslatot. Ez utóbbi előterjesztés kapcsán az 5-9 főt foglalkoztató vállalkozások a jelenlegi bértömegük 2,7 százalékos növelésére kényszerülnének, a 10-19 fős gazdálkodóknál ez az arány 2,4 százalékra csökkenne - derül ki a kormányzati oldal által készített háttérszámításokból.
A kormányzati oldal arra hívta fel a munkavállalók figyelmét, hogy az adójóváírás miatt nettó 10 százalékkal, reálértékben pedig 5 százalékkal emelkedik a legkisebb bér - tájékoztatott Herczog László, a kormányzati oldal képviselője. A kormányoldal a korábban hangoztatott 3-4,5 százalékos keresetemelés helyett legfeljebb 4 százalékot tart lehetségesnek, mert ez felel meg a termelékenység és a GDP növekedésének.
Mind a munkaadók, mind a kormányzat elutasította a szakszervezeti kezdeményezést, hogy felajánlható legyen részükre az szja 1 százaléka. (TTE)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.