A családi szerep változásai hazánkban
A kutatás keretében a KSH, a munkaerő-felmérés 2001. negyedik negyedévi hullámához kapcsolódva, közel húszezer háztartásra kiterjedő adatgyűjtést végzett. A vizsgált háztartások sorába fele-fele arányban kerültek be gyermeket nevelő, illetve már nem nevelő háztartások. Az adatgyűjtés fő témakörei a következők voltak:
- a gyermeknevelést segítő intézménystruktúra (bölcsőde, óvoda, napközi) igénybevétele;
- a tágabb értelemben vett család (a nagyszülők) által a gyermekneveléshez nyújtott segítség;
- a gyermeknevelést segítő szolgáltatások iránti igény, illetve vélemények arról, mi tehetné könnyebbé a gyermeknevelés és a munka összeegyeztetését;
- a gyermekek iskoláztatásával kapcsolatos kiadások struktúrája;
- a többlettudáshoz való hozzájutás az iskolán kívül (nyelvtanulás, számítástechnika, általában a különórák lehetősége);
- a gyermekek jövőjével kapcsolatos elképzelések, attitűdök;
- a gyermekek munkára nevelése a családon belül;
- a háztartások egyéb gondozási kötelezettségei.
A kérdőíveken szerepeltek olyan háttérváltozók is, mint a megélhetéshez havonta rendelkezésre álló összeg, a család anyagi helyzetének szubjektív minősítése, a lakókörnyezet és a lakás állapota. Ezeket a kutatók felhasználták olyan kategóriák esetében, mint a háztartás gazdasági aktivitásának jellemzői, vagy a társadalmi helyzet.
A kutatás másik ágát az a 120 esettanulmány, illetve az ezeket összegző, tematikus elemzések adták, amelyek valamilyen szempontból kritikus helyzetben lévő gyermekes családok helyzetét vizsgálták. A társadalom teljes palettáját átfogó statisztikai adatgyűjtéssel szemben ebbe a vizsgálatba olyan családok kerültek, amelyek súlyos foglalkoztatási gondok között éltek. Ilyen például a munkanélküliség, a rendszertelen munkavégzés vagy a betegség okozta inaktivitás. E családok életében rendszeresek a különféle krízishelyzetek, amelyek a szegénységből és az eladósodottságból fakadnak. A rossz lakáskörülmények vagy a lakáshelyzet megoldatlansága, az ilyen viszonyok között élő családokra gyakorta jellemző súlyos egészségügyi problémák jelentős visszahúzó erő a gyermekek iskoláztatásában, jövőre való felkészítésében is.
>> Az anyagi helyzetről
A kutatók felhasználták a háztartási költségvetési felvétel (hkf) adatait is. Ezek szerint a gyermekes családok relatív - a gyermektelen háztartásokéhoz viszonyított - anyagi helyzete a kilencvenes években romlott. Némi kedvező elmozdulás csak 2000-től következett be. Ebben azonban a családpolitikai intézkedések mellett az is közrejátszott, hogy egyfelől a családok által nevelt gyerekek száma csökkenő tendenciát mutat, másrészt pedig a gyermekvállalás is egyre későbbi életkorra tolódik ki, amikor már az anyagi pozíciók kedvezőbbek.
Az anyagi helyzet szempontjából a gyermekes családok a kilencvenes évek végén erőtelje-
sebben polarizáltak voltak, mint az évtized elején. Ehhez egyebek mellett az is hozzájárult, hogy időközben átstrukturálódtak a gyermekneveléshez nyújtott állami támogatások (a családi pótlék változatlan maradt, emellett újból bevezették a személyi jövedelemadónál érvényesíthető gyermekkedvezményt).
Mindezek következtében 2000-ben a gyermekes háztartásoknak mintegy 29 százaléka tartozott a legalsó jövedelmi ötödbe, szemben az 1993-as részaránnyal, amely még "csak" 26 százalékot tett ki. Ugyanakkor a felső jövedelmi ötödbe a gyermekes családoknak kevesebb mint 13 százaléka volt sorolható, míg ez az arány 1993-ban még 15 százalékot ért el.
A Család, változóban címet viselő statisztikai adatfelvétel is markánsan visszatükrözte a gyermekes családok anyagi és társadalmi polarizáltságát, a gyermekek eltérő életesélyeit. Jó példa erre, hogy a kedvező társadalmi állású, tehát előnyösebb anyagi helyzetben lévő, iskolázott, jó lakáskörülmények között élő családok közül azok döntő többségében, amelyeknek már van határozott elképzelésük a gyermekeik jövőjét illetően, a fő cél a diploma megszerzése. Ezzel szemben a halmozottan hátrányos helyzetű háztartásokban (amelyekben nincs foglalkoztatott, két vagy több gyermeket nevelnek, és magukat szegénynek tekintik), ez meg sem jelenik a gyermekeik jövőjével kapcsolatos célok között. E családok elsődleges vágyait a jó szakma megszerzése testesíti meg.
Ennek megfelelően a magasabb társadalmi állású szülőknél az iskolaválasztás is a jövőbeni célokat szolgálja: már az alsó tagozatos gyerekeket sem a körzeti, hanem speciális iskolába íratják. Az iskolai végzettséggel és az anyagi helyzettel arányban nő azok száma, akik intenzívebben tanulnak idegen nyelvet, különórákra járnak, és otthon is használnak számítógépet, internetet.
>> Települési hierarchiák
A különbségek azonban élesen megmutatkoznak nemcsak a társadalmi, hanem a települési hierarchia mentén is.
Egy községben élő, átlagos társadalmi helyzetű háztartásban felnövő gyermeknek semmivel sem jobbak a többlettudáshoz jutási esélyei, mint egy fővárosban élő, kedvezőtlen társadalmi helyzetben lévő gyermeknek. A kistelepüléseken pedig a társadalmi hátrányokat tovább erősíti az iskolák gyengébb felszereltsége, de a városok földrajzi vagy társadalmi perifériáján lévő iskolák sem tudnak sokat tenni a hátrányos helyzet mérséklésére.
A statisztikai felvétel adatai szerint 2001-ben a magyarországi háztartások évente átlagosan 40 200 forintot fordítottak egy gyermek oktatására. Ennek több mint 40 százaléka tankönyv- és tanszerkiadás volt, és túlnyomóan szeptemberben terhelte meg a családi kasszát.
Ennek a tételnek a nagysága csak igen kis szóródást mutat. A kedvező társadalmi helyzetű háztartások ugyanakkor nyelv- és más különórákra nem kevesebb mint nyolcszor többet fordítottak a hátrányos helyzetben lévőknél. Ráadásul ez a kiadástípus gyakorlatilag meg sem jelenik a halmozottan hátrányos helyzetben lévő háztartásoknál. Ugyancsak erős, bár az előbbinél némileg kisebb társadalmi meghatározottság jellemezte az iskola által szervezett kulturális programokon, kirándulásokon való részvételt, illetve az osztálypénz befizetését.
Összességében a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a jobb anyagi helyzetben lévő, tanultabb szülők az átlagosnál jóval többet fordítanak gyermekeik iskoláztatására. Ugyanakkor a háztartás összes kiadásaiból ők sem fordítanak nagyobb hányadot erre a célra, mint a kedvezőtlenebb jövedelmi helyzetben élők, részben azért, mert fordított összefüggés van az anyagi helyzet és a családban nevelődő gyerekek száma között.
>> Gyermeknevelés
A kutatás adatai szerint a tíz éven aluli gyermekek mindegyike bölcsődébe, óvodába járt, iskolai étkezésben, napközis ellátásban részesült az ilyen korú gyermekeket nevelő háztartásoknak mintegy a felében. Ugyanakkor 38 százalékukban egyáltalán nem vették igénybe a gyermekintézményeket. Ez utóbbi háztartásoknak mintegy a felében az ok az, hogy az anya gyermekgondozási ellátást kap. A községekben azonban száz válaszoló közül kilenc azzal indokolt, hogy nincs a közelükben gyermekintézmény, ezért nem is tudják igénybe venni. A magas térítési díjak a háztartások 13 százaléka számára jelentettek akadályt.
A gyermekes családokban gyakran létfontosságú a nagyszülők segítsége. Az adatfelvétel szöveges részében több kisgyermekes anya kifejtette, hogy enélkül nem tudott volna munkába állni, mert a munkáltatója egyáltalában nem tolerálja a gyerek betegségét, szünidei ellátását. Az öszszes gyermekes család 53 százalékában nyújtottak segítséget a nagyszülők (a gyermekellátásban vagy anyagiakban), ezen belül a tíz éven aluli gyermeket nevelők kétharmadára volt jellemző a nagyszülők valamifajta segítségnyújtása. A megkérdezetteknek az a véleménye, hogy a megoldás egyfelől a részmunkaidős foglalkoztatás, másfelől az lenne, ha a gyermekintézmények nyitva tartása jobban igazodna a szülők munkabeosztásához.
>> Az idősek ellátása
A statisztikai felvételnek témája volt a háztartások egyéb ellátási kötelezettsége az idős vagy beteg családtagokkal kapcsolatban. Ilyen típusú érintettséget a megkérdezett háztartások közel 16 százalékában találtak a kutatók. (Megjegyezték azonban, hogy ez a szám nem reprezentálja a társadalmi összképet, mert a gondozásra szoruló emberek jó része kizárólag idősek alkotta háztartásokban él, ez a felvétel pedig nem terjedt ki a csak 55 évesnél idősebbekből álló háztartásokra.) Az említett, 16 százaléknyi háztartás 90 százaléka fizikai segítséget ad rokonainak, közel felerészben napi gyakorisággal, 4 százalékuk pedig csak anyagi támogatást nyújt. Az érintett és a nem érintett háztartások teljesen azonos vélekedése szerint megfelelő anyagi háttér és családi öszszefogás egyképpen szükséges ma egy ilyen, a családok számára igen nehéz helyzet kezeléséhez.
>> Család, változóban
A Család, változóban címet viselő adatfelvételnek tehát az elsődleges célcsoportjai - ezt húzta alá Lakatos Judit, a KSH életszínvonal és emberi erőforrás statisztikai főosztályának vezetője - a gyermeket nevelő háztartások voltak. Az anyagi helyzet, a jövedelmek nagysága és forrása meghatározó abból a szempontból, hogy a családok milyen nevelést, ismereteket, tudást képesek gyermekeik számára nyújtani. Ezért a kutatók a háztartási költségvetési adatfelvétel eredményeit is segítségül hívták annak bemutatásához: hogyan alakultak az adott időben Magyarországon a gyermekes háztartások jövedelmi viszonyai a gyermektelen háztartásokéhoz képest. Ezek a családok azonban természetesen ugyanúgy nem nevezhetők homogénnek, mint a társadalom más rétegei. Ez nemcsak anyagi viszonyaik szempontjából mondható el, de a jövedelmi forrásokat, a vagyoni helyzetet, a család szerkezetét nézve sem. Ez az oka annak, hogy a kutatók a gyermekes családok életszínvonalát a szerinti bontásban is vizsgálták, hogy a háztartáson belül van-e aktív kereső, vagy nincs, illetve hogy hány gyermekről gondoskodnak.
A háztartási költségvetési adatfelvétel adatai szerint Magyarországon 2000-ben a gyermeket nevelő háztartások száma 1,352 millió volt. Ez az összes hazai háztartás 36 százalékát teszi ki, és 9 százalékponttal alacsonyabb a kilencvenes évek elején mértnél.
Mindez egyben azt is jelenti, hogy napjainkban már kisebb a gyermekes családok száma és aránya, mint a nyugdíjasháztartásoké. A kilencvenes évek elejéhez képest 2000-re egy másik lényeges változás is bekövetkezett, mégpedig a gyermekek arányában és korösszetételében. Ez a változás alapvetően a születésszám csökkenésével magyarázható. Míg ugyanis 1989-ben a tizenkilenc évesek és az annál fiatalabb gyermekek együtt a teljes hazai népesség 27,2 százalékát tették ki, 2000-re ez az arány 23,6 százalékra mérséklődött.
Jelenleg (pontosabban: a felméréskor) a húsz év alatti gyermekeket nevelő háztartásokban élt a mintegy tízmilliós lakosságnak valamivel több mint a fele (54 százaléka), ezen belül 2,3 millió volt az iskoláskornál fiatalabb, valamint az alap- és középfokú oktatási rendszerben tanuló gyermek. Ugyancsak ezeket a háztartásokat terheli további néhány tízezer gyermek eltartása, akik munkanélküliek vagy gazdaságilag nem aktívak voltak, ideértve a húszévesnél fiatalabb egyetemistákat, főiskolásokat is.
A hkf adatai szerint egyébként a magyar háztartások egy főre jutó éves nettó jövedelme 2000-ben 414 ezer forint volt. Ez - reálértéken számolva - az 1993. évinek a 96 százalékát tette ki.
Az egy főre jutó jövedelem háztartástípusonként jelentős eltéréseket mutat. A különbségeket meghatározó egyik fő törésvonal a gyermekes és nem gyermekes háztartások között húzódik. A kilencvenes évtizedben egy főre jutó átlag feletti jövedelemmel jellemzően a gyermektelen háztartások rendelkeztek. A gyermekes háztartások egy főre jutó nettó jövedelme 1993 és 2000 között folyó áron a 2,75-szorosára, miközben a gyermekteleneké 3,01-szorosára emelkedett. Ugyanebben az időszakban azonban a fogyasztói árindex 3,07-szorosára nőtt. Így tehát változatlan áron számolva 2000-ben a gyermekes családok egy főre eső jövedelme az 1993. évinek a 89 százalékát érte, ugyanakkor a gyermekteleneké a 98 százalékát. A gyermekes családok reáljövedelme 2000-ben az 1994-95-re jellemző szintnek felelt meg. A kilencvenes évek során folyamatosan növekedett a különbség a gyermekes és a gyermektelen háztartások egy főre jutó nettó jövedelme között.
